Virágzó vidékünk

2 magyar ezüstérem a Virágos Városok és Falvak nemzetközi versenyén

Ezüstérmes lett Dunakiliti és Mosonmagyaróvár a Európai Virágos Városok és Falvak ez évi versenyén,

A díjkiosztó ünnepségét szeptember 23-án a csehországi Brnóban tartották – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség hétfőn az MTI-vel.

Mosonmagyaróvár

Fotó: szállás.hu
Fotó: szállás.hu
Fotó: nádasdiszabó.blogspot
Fotó: nádasdiszabó.blogspot

A két település a 2015. évi Virágos Magyarország verseny győzteseként vett részt falu, illetve város kategóriában az európai megmérettetésen.

A szigetközi város megszerezte a legszebb főtérnek járó különdíjat is

Mosonmagyaróvár emellett elismerő oklevelet kapott a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontért, Dunakiliti pedig a Kiserdei Óvodáért, amely “Zöld óvodaként” működik.

A versenyen a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvédelem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás, valamint a tájvédelem szempontjai.

A zsűritagok emellett kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, falfirkamentességére. Mosonmagyaróváron a zsűritagok tetszését a hatalmas zöldfelületek, virágos parkok mellett az is elnyerte, hogy a civil szervezetek és az önkormányzat összefogásának eredményeképpen az új fejlesztéseknél messzemenően érvényesítették a fenntarthatóság szempontjait, például a megújuló energiaforrások használatát.

Értékelték azt is, hogy az önkormányzat a közterek fejlesztését és szépítését a helyi lakosokkal és számos önkéntes szervezettel együttműködve végzi.

Dunakiliti

Fotó: Dunakiliti.hu
Fotó: Dunakiliti.hu
Fotó: Dunakiliti.hu
Fotó: Dunakiliti.hu

Dunakiliti rendezettsége, tisztasága mellett különösen a helyi vállalkozások és az önkormányzat példás összefogása vívta ki az értékelők tetszését

A falut zöldebbé, virágosabbá tették, közösségi tereket alakítottak ki, nagy hangsúlyt fektettek az intézményi környezet virágosítására, és ezekbe a folyamatokba a fiatalokat is sikerrel vonják be. Az Európai Virágos Városok és Falvak egyedülálló programja évente közel ötvenmillió embert mozgósít a kontinensen, és huszonötezer település között teremt kapcsolatot a harmonikus környezet kialakítása és megóvása érdekében. Magyarország 1990 óta visszatérő szereplője az európai versengésnek.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen az eltelt 23 évben díjazott települések az európai megmérettetéseken eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

Olvasói sztorik