Virágzó vidékünk
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Rózsás gödény bukkant fel a Hortobágyon

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2016. 10. 04. 17:44

Közel hatmillió vonuló madarat számláltak idén az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői.
Korábban a témában:

A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett programon idén 40 ország madártani szervezete, köztük hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is részt vett – olvasható a szervezet weboldalán.

Az összesített eredmények alapján legalább 1.070 helyszínen, 24.115 résztvevő figyelt meg  5.8 millió madarat Európában és Közép-Ázsiában.

A világ egyik legjelentősebb madártani hagyományával rendelkező Magyarország ismét jól szerepelt az országok közötti játékos versenyben.

A helyszínek számát tekintve a harmadik, a résztvevők tekintetében az első, a látott madarak kapcsán pedig ötödikek lettünk.

A leggyakoribb három madárfaj hazánkban a seregély, a füsti fecske és a nyári lúd volt. Az idei legérdekesebb megfigyelés a Hortobágyról érkezett, ahol a Magyarországon ritka vendégként számon tartott rózsás gödényt látták.

Rózsás gödény

A Wikipédia ezt írja: a rózsás gödény, más nevén rózsás pelikán nevét onnan kapta, hogy költési időszakban alapvetően fehér tollazata rózsaszínes árnyalatot kap. Szárnyvégei feketék, begyén sárgás folt látható, torokzacskója sárga, szeme piros, úszóhártyás lába rózsaszín vagy pirosas. A szeme körüli csupasz arcfolt sárgás – narancssárgás árnyalatú. A fiatal egyedek 3-4 éves korukra fehérednek ki, addig barnás színezetűek. Hazánkban hosszú ideje nem költ, csak alkalmi vendég. Elsősorban állatkertekben találkozhatunk a madárral.

A legtöbb megfigyelési helyszín Budapesten, míg a legtöbb résztvevő Fejér megyében volt, a legtöbb madarat pedig Baranya megyében látták.

Címfotó: Wikimedia Commons

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.