Virágzó vidékünk

25 éves a Fertő-Hanság Nemzeti Park

E különleges világ ritka állatok gyülekezőhelye.

Huszonöt éve, 1991-ben jött létre a Fertő-tavi Nemzeti Park, mely 1994-ben a Hansági Tájvédelmi körzettel bővült. Ekkor kapta a Fertő-Hanság Nemzeti Park nevet.

fertő5

A nemzeti park különböző éghajlati övezetek, növény- és állatföldrajzi határok találkozási helye. A terület növény- és állatvilágából kiemelkedik a gazdag madárvilág: a nemzeti park mind a fajok számát tekintve, mind pedig a fajok állománynagyságának szempontjából, Közép-Európa egyik legjelentősebb vízimadár-élőhelye. Szerepel a jelentős madár-élőhelyek listáján, és a Ramsari Egyezmény által is védett terület.

fertő2

A terület nyugati részén található a 309 négyzetkilométer felületű Fertő tó, Európa legnyugatibb sztyepptava. A magyar oldalt a hatalmas összefüggő nádasok, az osztrák részt pedig a nyílt vízfelületek jellemzik.

fertő6

E különleges világ nyújt fészkelő helyet a nagykócsagnak, a gémeknek, a nyári lúdnak és a búbos vöcsöknek. A táj ragadozója a barna réti héja, a halászsas, a réti sas és a vándorsólyom. A nádasok kedves kis lakója a barkós cinege.

fertő4

A rovarvilág ritkaságai is megfigyelhetők itt: a védett lápi szitakötő és az ugróvillás ősrovar. A vizek mélyén réti csík, süllő, fertői nyurgaponty, csuka és garda él. A vidék fontos telelőhelye a vízi kététűeknek és a hüllőfajoknak.

fertő8

A tó nyugati részén, a pusztai réteken ritka növényeket láthatunk. Itt él a Boldogasszony-papucsa – vagy másik nevén a rigópohár, illetve elégedett hölgy lábbelije –, a légybangó, a pókbangó, a tarka és a törpe nőszirom. A Kistómalmi-láprét értékes jégkorszaki maradványokat őrzött meg, a mocsári hízókát és a mocsári nöszőfüvet.

fertő3

A tó keleti vidékén szikes puszták találhatók, melyek jellegzetes növényei a fertői mézpázsit, a sziki sóballa, a sziki őszirózsa. Itt legel az ősi rackajuh, a bivalycsorda és a magyar szürke gulya.

Él itt játékos vidra is, mint az alábbi videóban látható:

A Fertő-Hanság Nemzeti Park weboldala naprakész információkkal szolgál minden érdeklődőnek.

Fotók: hegyko.hu

Olvasói sztorik