Virágzó vidékünk

Kehidakustány is belépett a gyógyhelyek közé

Az 1100 fős település nagyrészt a fürdő kiépítésének köszönheti a fejlődését.

Gyógyhellyé nyilvánította Kehidakustányt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A termálfürdővel is rendelkező település a minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg – írta az MTI.

2017-ben infrastrukturális beruházásokra nyújtanak be pályázatokat, a tervek szerint a támogatásból sétálóutak épülhetnek, bővíthetik a kerékpárutakat és lehetőség nyílik a tározótó környezetének kiépítésére is. Az 1100 lelkes település nagyrészt a fürdő kiépítésének köszönheti a fejlődését, és azt is, hogy az intézményeket – óvodát, iskolát, orvosi rendelőt – magas színvonalon tudja működtetni. A gyógyhellyé minősítés többek közt azt is igazolja, hogy a településen élők kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, a levegő tisztaságára és a település rendezettségére.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A 2,5 milliárdos beruházással – kormányzati és önkormányzati támogatással és vállalkozói befektetéssel – épült termálfürdőt 2003 februárjában adták át Kehidakustányban. A következő években 5 milliárd forintos beruházással tovább bővítették a szálláshelyeket, apartmanos élményfalut építettek.

A családbarát termálfürdőben a beépített terület nagysága 14,5 ezer négyzetméter, a létesítményben összesen 15, köztük szabadtéri, valamint mediterrán hangulatú fedett termálfürdő található. Megfelelő teret tudnak biztosítani valamennyi korosztály számára: nyugodt fürdést az idősebbeknek, a gyógyulni vágyóknak, az élményelemekkel ellátott részben szórakozási lehetőséget a fiataloknak, a családoknak pedig közös programokat szerveznek.

A Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőbe évente átlagosan 300-320 ezer vendég érkezik, a vendégszám évente átlagosan 10 százalékkal nő.

Kapcsolódó cikk: Íme hazánk minősített gyógyhelyei

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik