Virágzó vidékünk

Nagymaroson magasodik az év legszebb kilátója

Közel 3 ezren szavaztak a Turista Magazinban bemutatott magyarországi kilátókra.

Kilátók nélkül elképzelhetetlen a turizmus, Magyarország pedig szinte ontja ezeket az építményeket. Korábban portálunkon bemutattuk a nemzetközi díjat nyert Galya-kilátót, az újonnan készült tihanyi és prédikálószéki kilátót, a felújított Petőfi-kilátót és Gizella királyné kilátóját, valamint írtunk a Balaton és a Pilis legmagasabb kilátójáról is.

Fotó: MTVA/Nagy Zoltán
Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

A Turista Magazin Messzelátó sorozatában mutatott be kilátókat, olvasói pedig szavazhattak: melyiket tartják 2016 legszebb kilátójának?

A szavazást a nagymarosi Julianus-kilátó nyerte meggyőző fölénnyel. A gyönyörű kilátót az Encián Turista Egyesület építette 1939-ben a 482 méter magas Hegyes-tetőre, 2011-ben pedig az Ipoly Erdő Zrt. újította fel. Egyik fő ismérve, hogy második szintjéről a Dunakanyar szinte teljesen belátható.

AZ ÉV KILÁTÓJA A TURISTA MAGAZINBAN  2016 1. HELY: JULIANUS-KILÁTÓ (NAGYMAROS) – 30%

2. HELY: BOLDOG ÖZSÉB-KILÁTÓ (PILISSZENTKERESZT) – 15%

3. HELY: KÖRTVÉLYESI-KILÁTÓ (TATABÁNYA) – 14%

4. HELY: ÓVÁR-KILÁTÓ (SZIGLIGET) ÉS RANZINGER VINCE-KILÁTÓ (TATABÁNYA) – 12-12%

5. HELY: GIZELLA KIRÁLYNÉ KILÁTÓ (VESZPRÉM) – 6%

6. HELY: GUCKLER KÁROLY-KILÁTÓ (BUDAPEST) – 4%

7. HELY: KAÁN KÁROLY-KILÁTÓ (BUDAPEST) ÉS KAB-HEGYI KILÁTÓ (BAKONY) – 3-3%

8. HELY: FELSŐ-JÁNOS-HEGYI KILÁTÓ (FELSŐSZÖLNÖK) – 1%

Címfotó: kirandulastippek.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik