Tihany, 2016. június 20.
Kirándulók gyûjtik a virágzó levendulát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területéhez tartozó tihanyi Belsõ-tó melletti ültetvényen a XII. Levendula Hetek és Levendula Fesztivál rendezvény `Szedd Magad` akciójában.
MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.
Virágzó vidékünk

Elkötelezetten óvják a 20 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park értékeit

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2017. 03. 16. 09:33

A nemzeti parkon kívül az igazgatóság működési területéhez tartozik számos további országos védelem alatt álló természeti terület.
Korábban a témában:

Az 1997-ben megalakult Balaton-felvidéki Nemzeti Park park területe 57.019 hektár, és hat korábbi tájvédelmi körzetből tevődik össze. Életre hívásával megvalósult a magyar természetvédelem régi álma: a sokáig egymástól különálló védett területek összekapcsolásával létrejött a Balaton-felvidék összefüggő területére kiterjedő védett ökológiai rendszer – olvasható a nemzeti park weboldalán.

Tájegységei közül a Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomás területté vált.

Kis-Balaton, 2009. szeptember 28.
A Kis-Balaton részlete madártávlatból, háttérben a Zalai dombság.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
A Kis-Balaton részlete madártávlatból, háttérben a Zalai dombság. Fotó: MTI – H. Szabó Sándor

Működési terület

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területe Veszprém és Zala megyékre, a Kis-Balaton védett természeti terület Somogy megyébe átnyúló néhány részére, valamint 2004. év elejétől a Balatoni Üdülőkörzet Somogy megyei területeire terjed ki, mintegy 1 millió hektár nagyságban. A nemzeti parkon kívül az igazgatóság működési területéhez tartozik számos további országos védelem alatt álló természeti terület: 3 tájvédelmi körzet (a Magas-bakonyi TK, a Somló TK és a Mura-menti TK), 27 természetvédelmi terület, valamint ex lege védett területek, illetve értékek (források, lápok, barlangok, víznyelők, kunhalmok, földvárak).

Balatonmagyaród, 2015. október 4.
Bivalyok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kápolnapusztai Bivalyrezervátumában, Balatonmagyaródon. A rezervátum fontos szerepet játszik a hazánkban õshonos vízibivalyok fennmaradásában, génállományának megõrzésében. A Bivalyrezervátum 30 hektáros területén a 200 bivaly mellett egy szürkemarha-csorda is él.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.
Bivalyok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kápolnapusztai Bivalyrezervátumában, Balatonmagyaródon. A rezervátum fontos szerepet játszik a hazánkban őshonos vízibivalyok fennmaradásában, génállományának megőrzésében. A Bivalyrezervátum 30 hektáros területén a 200 bivaly mellett egy szürkemarha-csorda is él. Fotó: MTVA – Faludi Imre

Vulkánoktól a lápokig – 20 év 20 kilométer

A Keszthelyi-hegységben ebben az évben hirdetett túráik többsége 20 km körüli távot jár be, megemlékezve a nemzeti park kihirdetésének évfordulójáról. A hosszú távú, nagy szintkülönbséget átfogó túrákat a terület természetvédelmi őre vezeti. A Kovácsi-hegyet körbejáró túra során a résztvevők megismerkednek a hegy kialakulásával egy felhagyott kőbányában, forrásokkal, lápokkal és azok élővilágával. Meglátogatják a Bazaltutca rejtélyes barlangját, körülnéznek a Vindornya-lápon, bemásznak a “Nagy nyárfába”, végül körbesétálják a Békesztúpát.

A nemzeti parkot részben lefedő, illetve azon túlnyúló Natura 2000 területek az európai jelentőségű élőhelyek, állat- és növényfajok megőrzésének lehetőségét hivatottak biztosítani.

Bakony–Balaton Geopark

A Bakony–Balaton Geopark – melynek területe részben a nemzeti parkban található – az itt fellelhető földtani, természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatását, társadalmi jelentőségük tudatosítását tűzi ki célul. A geopark 2012-ben vált teljes jogú tagjává az Európai Geopark Hálózatnak és egyúttal az UNESCO által támogatott Globális Geopark Hálózatnak.

A nemzeti park csodálatos természeti értékeit kezdetektől fogva elkötelezett és szenvedélyes munkával őrzik, óvják és gondozzák a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, de kiemelt szerepe van a helyi lakosság és az idelátogató tursiták helyes hozzáállásának, közreműködésének is.

Címfotó: MTVA – Faludi Imre

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Pannonhalma, 2014. június 13.
Levendula ültetvény a Pannonhalmi Bencés Fõapátság Gyógynövénykertjében, a háttérben a levendula lepárló mûhely épületei. 
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.