Virágzó vidékünk

Ébred a természet, sorra nyílnak a virágok a Vácrátóti Botanikus Kertben

A látnivalók gazdag tárházát csodálhatják mindazok, akik ellátogatnak Vácrátótra. Mindenki számára tartogat rengeteg kedves pillanatot és élményt.

Megérkezett a tavasz az ország legnagyobb, és a legtöbb növényfajjal büszkélkedő botanikus kertjébe. A vácrátóti arborétum 180 éves műemlék, mely országos jelentőségű természetvédelmi terület, és műemlékvédelmi oltalom alatt áll. Tehát az arborétum teljes területe, beleértve az élővilágot és a létesítményeket is, törvényes védelmet élvező nemzeti érték.

Fotó: Miskolczi Tímea Panny
Fotó: Miskolczi Tímea Panny
Fotó: Miskolczi Tímea Panny

A botanikus kert kastélyparkból alakult ki

A birtoknak a hosszú évek alatt több tulajdonosa volt, mígnem 1871-ben gróf Vigyázó Sándor vásárolta meg. A meglévő kastélyt átépítette, a 27 hektáros kertben pedig hatalmas munkálatokat indított el. A birtokon a már meglévő tavat, és a rajta keresztül folyó Sződ-Rákos patakot kis hidakkal, vízesésekkel tarkította, és egy összefüggő tórendszert hozott létre.

A kert romantikus hatását a vízimalom megépítése, és az alagút elkészítése tette teljessé.

A gróf halála után több tulajdonosa is lett a birtoknak, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia, melyre hagyatékul hagyta, akkor nem vállalkozott a fenntartására. Így az évek alatt állapota csak folyamatosan romlott. Sok viszontagság után 1952-ben Vigyázó Sándor gróf akarata mégis megvalósult, a birtok a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, és a mai kert alapjait Pénzes Antal rakta le. A hosszú éveken át tartó munkálatok alatt visszaállították a kert úthálózatának az eredeti állapotát, kitisztították az eliszaposodott tavakat, patakmedret, a patak felett átívelő fahidakat építettek, kiirtották a gyomfákat és a bozótot, majd nagyarányú szaporításba kezdtek a több évtized alatt elpusztult növényzet pótlására.

1961-ben elkészült a szaporító és az orchideaház, majd 1969-ben a hidegház is megépült. 1961 május 1-én az arborétumot a nagyközönség előtt is megnyitották, mely évről évre egyre több kikapcsolódni vágyó látogatót vonzott és vonz a mai napig is.

Fotó: Miskolczi Tímea Panny
Fotó: Miskolczi Tímea Panny

A kert változatos növényvilága és tórendszere sok élőlénynek jelent biztonságos és élelemben gazdag élőhelyet.  Eddig bizonyítottan 62 féle madárfaj fészkelt, 73 féle puhatestű élőlény, a tavakban pedig 22 halfaj lelt ebben a nyugodt környezetben otthonra. Mellettük a szemfüles látogatók találkozhatnak mókusokkal, gyíkokkal, különleges szépségű lepkékkel, este szürkületkor pedig megkezdik éjszakai életüket a denevérek, a mogyorós pelék és a nyestek is.

Fotó: Miskolczi Tímes Panny

A 27 hektáros területen elterülő arborétum rengeteg szépséget és csodát rejt

Hazánk legnagyobb szabadföldi növényrendszertani gyűjteménye, mindegy 90 növénycsalád, kb. 2500 faját mutatja be. Dendrológiai gyűjteményében százados faóriások, különleges cserjék, üvegházi gyűjteményében pedig, mintegy 480 m-en értékes kaktusz és pozsgás növények várják, az érdekességeket kedvelő látogatókat.

Néhány nap múlva virágba borul, éppúgy, mint tavaly

Fotó: Nemzeti Botanikus Kert – Vácrátót
Fotó: Nemzeti Botanikus Kert – Vácrátót

Már mutatja magát a tavasz

Fotó: Nemzeti Botanikus Kert – Vácrátót
Fotó: Nemzeti Botanikus Kert – Vácrátót
Fotó: Nemzeti Botanikus Kert – Vácrátót
Galéria

Tavasszal a hagymás növények pompájában, nyáron a rózsák és az egy nyári virágok szépségében, ősszel pedig a színes falevelek színkavalkádjában gyönyörködhet minden kedves látogató. A fák óvó lombsátrai alatt kényelmes padok várják a megpihenni vágyó turistákat, miközben a madarak kedves énekeit hallgathatják. Dalra fakadnak a fekete rigók, az énekes rigók, a cinegék, hallani lehet az erdei pintyek, a vörösbegyek előadásait, és a zöld küllők messzire kúszó kacagását is.

A látnivalók gazdag tárházát már tavaly is megcsodálhatták mindazok, akik ellátogattak Vácrátótra. Az idén is az egész család számára tartogat rengeteg kedves pillanatot, ahol a kicsik és nagyok is megismerhetik a természet gyönyörű titkait és kincseit.

További információk a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert oldalán.

Írta: Miskolczi Tímea Panny

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik