Virágzó vidékünk

Székely furfanggal virágokból írták ki a községháza feliratot Csíkkozmáson

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2017. 05. 16. 13:43

Egy bírósági döntés miatt az épületről le kellett venni a feliratot.
Korábban a témában:

Virágokkal írták ki a “Csíkkozmás, községháza” feliratot a székelyföldi falu polgármesteri hivatala előtt, miután egy kedvezőtlen bírósági ítélet következtében el kellett távolítani a községháza feliratot az épület homlokzatáról – írta a Székelyhon portálra hivatkozva az MTI.

A portál szerint a hivatal előtti virágágyás május 11-én készült el. A polgármester, az alpolgármester és az önkormányzati képviselők egy része alakította ki az épület előtt azt a ferde felületet amely jól láthatóvá teszi a beleültetett virágok által kirajzolt betűket.

Szántó László, a község tavaly megválasztott polgármestere elmondta: a virágokat Csíkkozmás testvértelepülése, a Fejér megyei Daruszentmiklós önkormányzata adományozta, és kísérleti jelleggel ültették ki. Egyelőre azzal kísérleteznek, hogy mely növények a legalkalmasabbak a betűk megformálására. “Jövőre annyival tapasztaltabbak leszünk, hogy esetleg jobbat, szebbet is ki tudunk alakítani – idézte Szántó Lászlót a Székelyhon portál. A polgármester ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ebbe a feliratba már nem lehet jogi érvekkel belekötni.

A csíkkozmási polgármesteri hivatalt a székelyföldi románok jogaiért fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) perelte be az épület homlokzatára festett községháza felirat miatt. Az egyesület azzal érvelt, hogy a román közigazgatásban a polgármesteri hivatal a hivatalos megnevezés, és a községháza felirat az 1940 és 45 közötti magyar közigazgatást idézi. A Hargita megyei törvényszék a panaszosnak adott igazat, és a felirat eltávolítására kötelezte a polgármesteri tisztséget korábban betöltő Bodó Dávidot, aki ezt meg is tette.

Az ADEC keresetei nyomán Székelyföldön több tucat hivatalt kötelezett arra a bíróság, hogy távolítsák el a községháza, városháza, megyeháza feliratokat.

Kiemelt kép: Pinti Attila – szekelyhon.ro 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.