Virágzó vidékünk

Alaptalanok a Szent Anna-tóról terjedő rémhírek

Egyesek közelgő vulkánkitörésről beszéltek.

Sok magyar turistának is kedvenc nyári úti célja az erdélyi Szent Anna-tó. Néhány hete felröppent a rémhír a “székely tengerről”, miszerint szennyezett és veszélyes abban fürödni – írta a hirmondo.ro.

Turistacsalogató videó Erdély 10 természeti csodájáról
Van több titokzatos hely, de most ezt a tízet nézhetjük meg a magasból.

Kerezsi László, a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka a portálnak elmondta:

Számos túlzó, valótlan tévhit kezdett keringeni, miszerint a tó vizét veszélyesnek, szennyezettnek tartják, holott erről szó sincs. A butaságban odáig is eljutnak az emberek, hogy kijelentik: kitörni készül a vulkán, hiszen látszik a sárga kénes lerakódás a víz partján, miközben az pusztán a környező fák virágpora. Sajnos, mindig vannak vevők az ilyesmire, ezért a helyzet hivatalos tisztázását kértük a környezetvédelemtől és a vízügytől egyaránt.

A szakember  azt is közölte, hogy a térség túlzás nélkül legkedveltebb turisztikai látványosságának „jó hírét” azért is szükséges tisztázni, mert az esetleg elmaradó vendégek miatt az idegenforgalomból származó előnyöktől is elesik a környék.

Aki rendszeres vagy akár csak alkalmi látogatója a tónak, az tapasztalhatja: folyamatosan felügyelik a rendet, az alkalmazottak állandóan járják a vízpartot, összegyűjtik a szemetet. A víz pedig nem szennyezett, tiszta és abban nyugodtan lehet fürödni.

Fotók: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik