Virágzó vidékünk

10 éves a hortobágyi kisvasút

Az utasok előtt kitárulkozik a bámulatos növény- és állatvilág.

A Hortobágy-halastavi Kisvasút egyedülálló módon biztosít lehetőséget arra, hogy a turisták kényelmesen elérjék a halastó-rendszer távolabbi részeit is, és gyönyörködjenek az egyedülálló tájban, valamint a belső tavak gazdag madárvilágában.

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Egy kis történelem

A kisvasút létrejötte a környékén található halastavakhoz kötődik. A mesterséges tavakat kifejezetten a haltenyésztésre alakították ki a 19. században. Ezeknek a kiszolgálására létesítettek egy lóvontatású kisvasutat 1915-ben.. Feladata befele irányba a haleledel, míg visszafelé a kifogott halak szállítása volt, utasokat nem szállított. Kiépülése fokozatosan történt, a hálózat legnagyobb hossza körülbelül 35 km volt, behálózva a halastavakat és összekötve őket a Debrecen-Füzesabony vasútvonallal.

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

A vasút később kis teljesítményű dízelmozdonyokat kapott, amelyikből az egyik motoros vontató máig megtalálható a vasúton. A motorizációval a teherszállítás fokozatosan átkerült a közútra, a kisvasút pedig feladat nélkül maradt és megkezdődött a felszámolása. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága viszont meglátta benne a turisztika lehetőségét, így az utolsó szakaszt megmentették a felszámolástól és megindult a felújítás.

10 éve indult el az első járat

Az első utasokat szállító szerelvény 2007-ben indult el, akkor még csak a MÁV Hortobágyi-halastó megállóhelye és a 6-os számú halastó között. A turisztikai felhasználás sikeresnek bizonyult, így a vonalat visszahosszabbították a legnagyobb, Kondás nevű halastóhoz, ahol egy új magaslest és vízi sétányt is építettek – olvasható a Wikipédián.

Közép-Európa legnagyobb halastó-rendszerének értékes növény- és állatvilágát és a lenyűgöző tájat egyedülálló módon, a hangulatos kisvasúton utazva térképezhetik fel a látogatók. Ez az egyetlen kisvasút Magyarországon, amely halastavi környezetben fut.  A kisvasút a halastavak belső gátja mentén tesz meg közel 5 kilométeres távot.

A Hortobágy-halastavi Kisvasút júliusban és augusztusban naponta négyszer oda-vissza közlekedik, főszezonon kívül csak hét végi napokon, illetve ünnepnapokon naponta háromszor. A kisvonat novembertől márciusig nem közlekedik.

Kiemelt kép: MTI – Czeglédi Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik