Virágzó vidékünk

Szeletenyi múlt a festői panorámájú medvesi faluban

Lokálpatrióták igyekeznek életet vinni a településre.

Nógrád megye egyik legmagasabban fekvő települése, az 1974 óta közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozó Rónafalu. A tiszta levegőn, 540 méter tengerszint feletti magasságban, közvetlenül a Medves-fennsík peremén talán egész Magyarország egyik legkevésbé ismert, de legszebb panorámájú faluját találjuk, ahol – mint kiemelt képünkön látható – a múlt emlékei is jelen vannak.

A legenda szerint a falut a Kadlót, Hajdara, Janák, Hulitka és Ondrécska család alapította, de valószínűleg már előtte is laktak ott emberek, akik a fakunyhókban éltek és faszén-égetéssel foglakoztak.

Messze a város fölött a Rónafalu lakói minden nap ötszáz méteres magasságban álló házaikból láthatják a tájat, s talán övék a legirigyeltebb három utca – a falu három utcája – a környéken. Ennél magasabban a közelben csak a Salgói vár és a Mogyorósi-kilátó áll.

Fotó: Feledi Gergely

1996-ban megalakult a Rónafaluért Baráti Társaság, mely különböző hagyományőrző programokkal igyekszik életet lehelni a picinyke településre, melynek lélekszáma nem éri el a 200 főt.

Remény a jövőt nézve, hogy az utóbbi években számos ház talált új gazdára, de volt már itt kemenceépítő tábor és egy vendégház is csábítja Rónafaluba a turistákat.

Kiemelt kép: Bódi Katalin

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik