Virágzó vidékünk

Eladnak egy 10 éve épült templomot Zalában

Hallottunk már eladó kúriáról, kastélyról, halastóról, de eladó templomról még nem!

Felszentelt templomot venne? Most megteheti, csak jöjjön el Zalába a termál-völgybe! A Hévíztől 13 km-re lévő Kehidakustányban – ami gyógyfürdőjéről és a Deák-kúriáról híres – található egy magánépítésű templom, amelyet egy helyi család építtetett néhány éve. A templomot felszentelték, tavaly nyár óta pedig árulják: 58 millió forintért kínálják egy vendégházzal együtt, vagy nélküle.

A Szent László kápolnát 2009-ben emelték Szent László király tiszteletére. Az építtető a kápolna homlokzatán lévő márványtábla tanúsága szerint a Kerékgyártó család. A kápolnát a ferences rend pápai jóváhagyásának 800. évében 2009. június 27-én szentelték fel.

Mi vesz rá egy családot a 21. században, hogy önszorgalomból a világtól távol, egy eldugott zalai falu szélén, az utolsó utca végében, egy erdőtől körülvett részen kápolnát építtessen, és miért dönt úgy, hogy megválik tőle?

Kérdéseimre az építtető, Kerékgyártó László adta meg a választ.

A tíz éve magasodó templomot hálából építtette László. Úgy érezte, megsegítette őt a jóisten, ekkor döntött úgy, hogy kápolnát emeltet köszönete és hite jeléül. A kápolna alatt családi kripta van, az eredeti tervek alapján itt nyugodott volna a család, de mivel a rokonok távol laknak, ez végül mégsem valósul meg.

Szerettem volna felajánlani a kápolnát valamelyik keresztény egyházi gyülekezetnek

– mondja László. – Jómagam katolikus vagyok, de nem ragaszkodtam szigorúan a saját felekezetemhez. Szomorúan tapasztaltam, hogy nem kapkodott érte egyetlen egyház sem, pedig remek hely lehetne az elvonulásra, elmélyülésre vágyóknak. Zarándokházként, lelkigyakorlatos házként is működhetne a szomszédos vendégházzal együtt.

Galéria

 

A kápolna közelében van a Deák-kút, ahol Szent György vonal húzódik, aminek gyógyító erőt tulajdonítanak.

Ezt építéskor még nem is tudtuk, utólag derült ki, hogy a sugárzás épp a kápolna oltáránál a legerősebb – mondja László.

Mik azok a Szent György vonalak?

A Földet energiavonalak hálózzák be. Vannak, akik ezeket a Föld meridiánjainak, mások Szent György-, a keletiek Sárkány-, az angolok Ley-vonalaknak hívják. Egyes vélekedések szerint ezek gyógyító, energetizáló sugárzást bocsátanak ki magukból. A kehidakustányi Deák-kút közelében radiesztéziai méréseket folytattak, és kimutatható földsugárzást mértek – olvasható a turizmus.zalatermalvogye.hu-n.

Mennyi idő alatt épült fel a templom?

Viszonylag rövid idő alatt. 2008. október 16-án volt az alapkőletétel, és 2009. június 27-én szentelték fel a templomot.

Miért döntött úgy, hogy eladja?

Eredetileg a közeli vadászházat szerettük volna meghirdetni. Az ingatlanos hölgy beszélt rá, hogy hirdessük meg a templomot is. 60 éves elmúltam, szeretném rendben tudni a kápolna sorsát, meggyőződni arról, hogy valaki olyanhoz kerül, aki majd gondoskodik róla, és nem lesz az idők során az enyészeté.A kápolna Árpád-kori stílusjegyeket visel, Zámbó Ágnes zalaegerszegi építész tervei alapján épült. 12 méter magas, 12 méter hosszú, 6 méter széles.

Szentmisét évente kétszer, a két búcsúnapon celebrálnak benne, ez a két nap június 27. és október 4. Esküvőt is tartanak itt, de ritkán. Idén, a kápolna építésének 10. évfordulóján, 2019. június 29-én lesz a László napi búcsú, amire mindenkit szeretettel várnak. A kápolnát Kehidakustányban a Kúria utcából lehet megközelíteni, a Deák-kút táblákat követve.

Kiemelt kép: Juhász Betti – Galéria képei: Jófogás, Juhász Betti

Eladják a mesebeli házat Helvécián
Ahol ötvöződik a környék minden szépsége, bája, művészete, gasztronómiája.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik