Virágzó vidékünk

Megújult a lillafüredi erdei vasút

MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba
MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba
A teljes korszerűsítés a tervek szerint 2022-ben fejeződik be.

Jól halad az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút korszerűsítése, tájékoztatott az Északerdő Zrt.

Kapcsolódó
Páratlan szépségűek a magyar kisvasutak
Korábban gazdasági célokra használták ezeket a vonalakat.

Elkészült a Miskolc-Dorottya utca állomás és Diósgyőr-Majláth forgalmi telep közötti, mintegy 2,4 kilométeres városi szakasz nagyobb része. A régi pályát elbontották, majd az ágyazat cseréje után új vágányokat építettek. Teljesen megújult a pálya menti vízelvezetés, és a keresztező utcák, telekbejárók útátjáróit is rendbe tették. Az új pálya forgalomba helyezése várhatóan ezen a héten megtörténik.

A pályarekonstrukció következő fázisa a Közép-Garadnai rakodó és Lillafüred közötti mintegy 4,4 kilométeres részt érinti. Megújul a pályaszerkezet, két híd valamint az utasfogadó peronok mellett a pisztrángtelep kerítése is. A munkavégzés ideje alatt Miskolc-Dorottya utca és Lillafüred állomások között rendkívüli menetrend lesz érvényben

– olvasható a közleményben.

Az erdőgazdaság felhívja a figyelmet, hogy a vonatközlekedés helyreállásával az átjárókban számítani kell az érkező szerelvényekre. Az aktuális menetrendről a társaság honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút átfogó korszerűsítését az ÉSZAKERDŐ Zrt. Magyarország Kormányának támogatásából valósítja meg. A teljes projekt 2022. júniusára fejeződhet be.

Kapcsolódó
Tenyerén hordja Lillafüredet a 18 éves fiú
Autodidakta módon tanulja a fotózást és a filmkészítést a tehetséges fiatalember.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik