Életmód

Tulipánok között kelnek életre a népi mesterségek

Mikor alkotsz, a lelked gondolatai kapnak formát és színeket! Amit alkotsz, évek múltán is visszamosolyog rád...

Van, akiknél már kicsi gyermekkorban tudni lehet, hogy köze lesz a művészethez valamilyen formában. Az anyukája, az óvó néni, a nagyi, a tanár, mind-mind mondogatják: lám csak, ebből a gyerekből művész lesz, már megint milyen szépet alkotott.

Másoknak egy élmény határozza meg az útját és hagy maradandó nyomot az életében. Így történt Nagy Nikolettával is, aki kézművesség iránti szenvedélyét a regős cserkészetnek köszönheti.

Már gyerekkoromban hagyományőrző táborokba jártam, ahol nagyon sok népi kismesterséget kipróbálhattam. Volt ott fafaragás, dolgoztunk gyékénnyel, vesszővel, megismerkedtünk a nemezeléssel, szövéssel, bőrözéssel. Volt, hogy gyertyát mártottunk, vagy mézeskalácsot sütöttünk, de a hagyományaink minden területét érintette a tábor, így nem maradt ki a népzene, népdal és népmesék megismerése sem. Maradandó élményeket és tudást kaptam a tábortól, amik szorosan meghatározzák jelenlegi életem

– mesélt Nikoletta az élményeiről, amikért a mai napig hálás.

Fotó: Nagy Nikoletta

Nikoletta nem feledte a táborban tanultakat, sőt. Évek alatt egyre mélyült benne a vágy, hogy ő maga is ezekkel a népi kismesterségekkel szeretne foglalkozni, még több kismesterséget megtanulni és átadni ennek a szeretetetét másoknak is.

Nagy vágyam volt egy saját műhely, ahol másoknak is lehetőséget adok az alkotáshoz

– vallotta be Nikoletta, aki végül valóra váltotta álmait, és Győrben megnyitotta a Tulipánfestő Műhelyt, ahol a díszítő festésé a legnagyobb szerep.

Galéria
Fotó: Nagy Nikoletta

A tulipán egy misztikus virágunk, így bármilyen formában örömöt okoz a megfestése. A népi motívumkincseink új köntösbe való öltöztetése ismét reneszánszát éli. Mintáimat a hagyományos formakincseket felhasználva saját magam tervezem

– árulta el Nikoletta.

A Tulipánfestő Műhelyben a gyerekek és a felnőttek is többféle alkotói tevékenységet kipróbálhatnak, megtanulhatnak. Lehet virágkaspót lakkozni, pólót festeni, batikolni, álomfogót készíteni, festeni. A gyerekek kipróbálhatják a gyögyfűzést, agyagozást, csuhézást, nemezelést, papírmasé készítést, koszorú kötést, kanzashi szalag dísz készítést, mézeskalácssütést. Nikoletta célja egy olyan alkotó műhely megnyitása volt, ahol mind a népi kézműves mesterségek, mind az új technikák kipróbálhatóak felnőttek és gyerekek számára is.

A műhely működésének legsokatmondóbb tapasztalata, hogy a gyerekek a program kezdése előtt már fél órával megérkeznek és a vége után 15 perccel még mindig inkább maradnának, mint hazaindulnának. Ez hatalmas öröm számomra. valami olyasmit adhatok nekik, ami bennük is ugyanolyan maradandó élményt hagy, mint bennem régen a tábor. Célom, hogy olyan alkotó műhelyt építsek ki Győrben, ahová szívesen térnek be az emberek egy szombat délutáni alkotásra, feltöltődésre, és ha boldogan távoznak tőlem, akkor én is boldog vagyok

– árulta el Nikoletta, akinek Facebook oldalán lévő idézet fejezi ki tökéletesen az életérzést, amit ő maga is adni szeretne:

Mikor alkotsz, a lelked gondolatai kapnak formát és színeket! Amit alkotsz, még évek múltán is visszamosolyog rád…

Fotó: Nagy Nikoletta

Kiemelt kép: Nagy Nikoletta

Művészportájukon valósultak meg a csákberényi házaspár álmai
Szamárfogattal járják a vidéket, és élvezik, hogy a természettel összhangban élhetnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik