Az egykori szerelő és nehézgép-üzemeltető Dick 52 éves volt, amikor úgy gondolta, hogy elvonul a civilizáció zajától. 1968-ban a barátjánál talált egy alkalmas helyet az alaszkai Clark tó mellett, és helyi anyagokat felhasználva felépítette a mindössze 20 négyzetméteres házát, ami további éveiben, pontosan 30 évig volt az otthona.
Az építéshez főként helyi anyagokat használt, és mesteri ügyességgel, néhány egyszerű szerszám segítségével alkotta meg otthonát. Többnyire lucfenyővel dolgozott, és sok esetben saját maga szállította a helyszínre a megmunkált darabokat. Az építési folyamat nagy részét egy állványra szerelt filmkamerával rögzítette, de dokumentálta a helyi vadvilág nagy részét is.
Természetesen a házában nem volt áram, folyóvíz, telefon és wifi sem. Csupán a helyi barátoktól kapott segítséget, akik néhány hetente megjelentek nála és a feltétlenül szükséges élelmet, szerszámot vagy egyéb hiányzó felszerelést szállították neki. Gyakran ez volt az egyetlen kapcsolattartás hónapokig.
Minden reggel ugyanúgy kezdődött
Egy meleg reggelivel indult a nap, amit a madarak és a mókusok etetése követett. Minden napot gyermeki lelkesedéssel köszöntött, és soha nem elégedetlenkedett. Úgy vélte, hogy a kiegyensúlyozott élet lényege, hogy elégedjünk meg a kevesebbel is.
Az eltúlzott igényeknek az a következménye, hogy túl sok mindenkitől és túl sok mindentől függünk. Azt hiszem, ez tart nagyon sok embert stresszben. Kíváncsi vagyok, hány dolgot lehetne megszüntetni egy átlagos otthonban, ha feltennék a kérdést: “Valóban rendelkeznem kell ezzel?” Azt hiszem, hogy az extrák többségét kényelem vagy időmegtakarítás jellemzi, de kérdés, hogy a megtakarított idővel mit kezdünk?
Dick szerint sokszor pazaroljuk az időnket arra, hogy hasznos dolgokat csináljunk, pedig a “tétlen” és céltalan erdei séták, kirándulások legalább olyan fontosak.
Alan Bennett a Clark-tó környékének vad- és halászati biológusa személyesen ismerte Proennekét, sőt több túráján is részt vett. Elmondása szerint Dick sosem tűnt elkeseredettnek, mindig tüzelte őt a vadon és soha nem szűnő kíváncsisággal rótta a hegyi ösvényeket.
Sosem láttam, hogy Dick egy napos túrákon hátizsákot hordana. Nincs kulacs, nincs iránytű, nincs extra ruházat. Ha a túra során evett valamit, akkor általában egy pár megmaradt kovászos sütemény volt mogyoróvajjal és mézzel. Összecsavarta, mint a szivart, és a bal felső ingzsebébe tette. A hóolvadás patakjaiból ivott vizet a csészés kezével, mint a merítőkanál. Fent a hegyeken havat evett
– mesélte a biológus.
Szabadidejének nagy részében naplót írt az időjárásról, a környezetről és az állatokról, a körülötte lévő természeti csodákról. A tétlenség nem szerepelt Dick szókincsében, mint ahogyan a magány sem. Mivel az “Egy ember vadonja” című könyve forgalomba került, így az 1980-as évektől egyre több ember látogatta meg, sokan szerettek volna találkozni immár élő legendával. Dick mindenkit forró teával és pattogatott kukoricával fogadott. Mindemellett segítette a nemzeti parkot az elveszett túrázók felkutatásában és a vadon élő állatok számolásában.
Évente több ezer kilométert gyalogolt, így megismerhette a környező vidék rejtett, más által sosem felfedezett titkait. Hogy elkerülje az elszigeteltség érzését, sokat túrázott, így a közeli hegyekről több ízben megcsodálhatta a lélegzetelállító kilátást.
Halat fogott és ivott a tóból, olykor lövöldözött és vacsorát készített a háza körül ólálkodó apró vadakból. Fiatal korában kiváló vadász volt, de az Alaszkában töltött évek alatt e területen is megváltoztak a nézetei. Két kivételtől eltekintve soha nem lőtt nagy vadat magának, mert egyszerűen “túl sok hús” volt egy ember számára.
Végül 1999-ben, a 80-as évei elején Proenneke túl idős volt ahhoz, hogy életét a vadonban élje, így visszatért testvéréhez Kaliforniába és 2003-ban halt meg. Megfigyelései számos könyv és videó alapját képezik, amelyek a világ minden részén arra ösztönözik az embereket, hogy egyszerűbben éljenek és jobban értékeljék a körülöttük lévő természeti világot.
Minimalista életében kevés anyagi dologra volt szüksége. Amit sajátjának mondhatott, azt többnyire maga készítette. Volt azonban egy ritka gyöngyszeme, amelyet modern világunkban nagyon nehéz megtalálni, a tiszta, hamisítatlan elégedettség.
Megállapítottam, hogy az életben a legegyszerűbb dolgok okozzák a legnagyobb örömet, ami ráadásul pénz nélkül is megvalósítható. Szedtél-e valaha nyári eső után áfonyát vagy megcsodáltál- e egy lábad előtt ringatózó vadvirágot? Sétáltál-e az erdő mélyén, ahol hirtelen eléd tűnt egy tisztás, és a levelek csillogó aranyában vélted felfedezni a napsütést? A világ tele van ilyenekkel. Kár, hogy ritkán vesszük észre.
Kiemelt kép: Clark National Park
