Életmód

Bejárta és megörökítette a fél országot a pécsi hobbifotós

Györkő Zsombor
Györkő Zsombor
A túrázás, kirándulás nem csupán hobbija, hanem rendszeres edzés és sport is számára.

Ismered hazánkat? Láttad már a Hortobágy véget nem érő síkságait, a Bakony vagy a Mátra hullámzó zöldjét? Álltál a Balaton partján, bámulva a magyar tenger kékségét? Györkő Zsombor mindezt megtette már, és ennél még sokkal többet is.

A pécsi születésű 27 éves Zsomborról elmondható, hogy igazi országjáró. A Pécsi Nemzeti Színházban dolgozó fiatalember, ha éppen nem ügyel a nézőtéren, akkor bakancsot húz, és nyakába veszi az országot. Elsődleges hobbija ugyanis a kirándulás, utazás, és ezzel együtt a fotózás is. Mára elmondhatja magáról, hogy az ország felét bejárta.

Györkő Zsombor Szilvásvárad

Egészen kiskoromra vezethető vissza a kirándulás iránti érdeklődésem. Én gyakorlatilag így nőttem fel, alig 10 évesen már jártam az erdőt nagyapámmal. Neki köszönhetem, hogy mostanra ilyen nagy természetjáró és természetbarát lettem. Ő szerettette meg velem az erdőjárást és a környezet, az erdők védelmét is vele tanultam meg

– árulta el Zsombor, aki szívesen gondol vissza gyerekkora sok szép emlékére.

Kezdetben csak a lakóhelye környékét fedezte fel, rövidebb túrákat tett. Az első nagyobb, komolyabb kirándulása éppen 10 évvel ezelőttre tehető, akkor a Jakab-hegy meghódítása volt a célja.

Galéria
Györkő Zsombor
Jakab-hegy

Akkoriban még csak pár kilométert tettem meg, aztán fokozatosan emeltem a szintet. Évről évre edzettem magam, mostanra sikerült odáig eljutnom, hogy egy egész napos túra alkalmával akár 30 kilométert is megyek. Ennek nagyon örülök, ugyanis nekem a túrázás, kirándulás nem csupán hobbi, hanem rendszeres edzés és sport is egyben

– mondta el a nagy utazó.

Galéria
Györkő Zsombor
Szilvásvárad

Zsombor a kirándulások, utazások, túrák helyszínére rendszerint tömegközlekedéssel érkezik, ez számára rendkívül fontos. Csak nagyon ritkán, baráti társasággal indul neki autóval, de a fő közlekedési eszköze a busz és a vonat.

Nagyon szeretek buszozni és vonatozni, ilyenkor már maga az út is egy élmény

– mondta Zsombor, aki az utazásait mindig alaposan előkészíti.

Ha ismeretlen helyre megy, soha nem indul el felkészületlenül. Általában utána olvas az adott helynek, különböző hírportálokon, fotós csoportokba vagy a térképen böngészget és tájékozódik a nevezetességekről. Listát készít azokról a látnivalókról, amiket mindenképpen szeretne felkeresni.

Galéria
Györkő Zsombor
Kis-Balaton

Ezzel a módszerrel mára bejárta megyéje, Baranya megye majd minden zegét-zugát, és fél Magyarországot.

Ha kedvenc helyet kellene említenem, akkor minden bizonnyal az ország legmagasabb pontját, Kékestetőt említeném, de nagyon megfogott a Hortobágy végtelensége is. Összességében jobban kedvelem a hegyes-völgyes-dombos helyeket, ahol sokszor kihívásokkal telnek a túrák, és nem utolsó sorban csodálatos panoráma tárul elém a domb- és hegytetőkről

– árulta el hazánk nagy felfedezője, akinek természetesen Baranya megyében is van kedvenc helye.

Szívéhez legközelebb szülővárosa, Pécs áll, ami szerinte igazi ékszerdoboz a maga számtalan csodaszép látnivalójával, de Óbányát is mindenképp említésre méltónak tartja.

Galéria
Györkő Zsombor

Van-e titkos bakancslistás hely, ahová nagyon szeretnél eljutni? – tettem fel a kérdést Zsombornak.

Évek óta bakancslistán szerepel nálam Magyarországon belül a Zempléni-hegység és azon belül Boldogkőváralja, illetve Hollókő, valamint az ország keleti csücske is felfedezetlen még számomra

– válaszolt Zsombor.

A túrázó mindenkit arra biztat, kövesse a példáját. Hittel vallja, hogy Magyarország csodálatos, számtalan szép helyet meg lehet nézni, és azokra, akiknek van kedvük kalandozni, ezer csoda vár.

Utazásai során az emberekkel is csupa jó tapasztalatot szerzett, szerinte mindenhol segítőkészek, kedvesek a helyiek, akiktől bátran lehet útbaigazítást kérni.

Galéria
Györkő Zsombor

Zsombor természetesen olykor határon kívülre is kirándul, járt már Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Szlovákiában vagy éppen Romániában is.

Nagy álmom, hogy eljussak a Niagara-vízeséshez, illetve a Grand Canyonhoz, természetesen Magyarország felfedezése után

– árulta el hazánk felfedezője, aki a kirándulásait, utazásait minden alkalommal dokumentálja fotókkal és tapasztalatokkal, és ezeket meg is osztja közösségi oldalakon.

Galéria
Györkő Zsombor
Hortobágy

A Sokszínű Vidéken is többször találkozhattunk már csodás fotóival, például Tihanyról vagy a balatongyöröki Szépkilátóról szóló cikkünkben, de az ő képei segítségével gyönyörködhettünk már pipacsos naplementében is.

Jó utat ezentúl is Zsombor, köszönjük, hogy a te szemeden át mi is megismerhetjük Magyarországot.

Kapcsolódó
Mások kanapéján alszik a sajátját pedig kiadja a miskolci világutazó
Kíváncsiság, nyitottság, bizalom - ez a kulcs.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik