Bodóczki Anita és férje 2018 nyarán költöztek tanyára 3 gyermekükkel. Tudatos döntés volt részükről, de ezzel együtt egy nagyon régi álmuk teljesült. A költözés azonban nem csak helyváltoztatást, hanem teljes életmódváltást is jelentett számukra a korábbi rohanó, városi léthez képest.
Vágytak arra, ahogy a tanyán úgy élhessenek együtt, lehessenek részesei a természetnek, ahogyan elődeik, a hagyományos paraszti-, tanyasi gazdálkodók is tették. Szerettek volna maguknak termelni, és megmutatni, hogy lehet élni és fejlődni a természet tiszteletben tartásával is.
Hogy hogyan sikerült nekik, arról Anita mesélt.
Közel húsz évig laktunk városban. Első időkben egy budapesti lakótelep albérletében, később egy kisváros belvárosi családi házában. Éltünk a szürke hétköznapokban, dolgoztunk, a gyerekekkel iskola után rohantunk a különórákra, majd este fáradtan zuhantunk az ágyba. Állandó rohanás volt az életünk. Aztán 2015 karácsonya előtt a férjem egyik reggel rosszul lett. Egy hétig volt kórházban, majd 8 hónapig betegállományban, mire felépült. Viszont a munkaköri orvosi alkalmasságiját már nem kapta vissza, új munkahelyet kellett keresnie
– mesélt az előzményekről Anita.
Szörnyű időszak volt számukra, megtapasztalták a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság érzését.
Egy nap Anita férje autóba ültette a családot és elvitte őket egy tanyához. Meglepetésnek szánta, kinézte előre. Elmondta, hogy úgy érzi, éppen ideje új életet kezdeni, saját lábra állni. Ott, azon a tanyán.
Ekkor vallottam be, amit addig nem mertem elmondani neki, hogy nagyon régi álmom, hogy ilyen helyen élhessünk. A gyerekeken is láttuk, hogy nem érzik jól magukat a városban, egykedvűen jártak a különóráikra is. Nem éreztük jól magunkat, ahol és ahogy éltünk, tudtuk, hogy ezen csak úgy változtathatunk, ha cselekszünk
– mondta el a ház asszonya, aki azt is elárulta, a döntést meghozni egy dolog, de a megvalósítás az más. A legnehezebb az volt, hogy össze kellett szedniük a bátorságukat, 40 év felett kilépni a komfortzónájukból, és egy számukra új életformára átállni, belevágni az ismeretlenbe.
Ideális helyen sikerült rálelniünk az új otthonukra, amihez közel két hektárnyi szántóföld és legelő is tartozik. 3 kilométerre vannak Ceglédtől, miközben egy több mint 200 hektáros természetvédelmi terület (nagyobb részben rét, kisebb részben erdő) veszi körül őket. A szántóföldjük végében lévő műúton van egy buszmegálló, ahonnan reggel fél óránként mennek a buszok a városba. A buszjáratok egyik megállója pedig éppen az iskolánál van.
Az első évek a tanyánkon lévő ház – saját igényeinknek megfelelő – ki-, illetve átalakításával teltek. Emiatt a gazdálkodás megalapozását csak nemrégiben tudtuk elkezdeni. A kitűzött célok nagy részét viszont már meg is tudtuk valósítani. A városi életünkhöz képest jelentősen visszaesett a nálunk keletkező hulladék mennyisége is. Az elsők között kellett megtanulnunk a “zero waste” gyakorlati alkalmazását
– sorolta fel Anita.
Gyümölcsfa csemetéket vettek és telepítettek, remélve, hogy azok pár év múlva már annyi termést hoznak, amennyi egy öt fős család szükségleteit kielégíti, de szeretnének a friss fogyasztás mellett télire eltenni befőttet, lekvárt is. Hatalmas munkával kiirtották az évtizedes tarackost, a helyén egy kis veteményeskertet alakítottak ki.
A munkából a gyerekek is derekasan kivették a részüket.
Úgy készítettük el az ágyásokat, úgy ültettünk, ahogyan azt a nagyszüleinktől, szüleinktől tanultuk. Nem használunk vegyszereket a kertben. Helyette szerves trágyát, kártevők elleni védekezésképpen megfelelő növénytársítással ültetünk, szükség esetén fahamut használunk. A következő évi vetőmagokat a termésekből gyűjtjük össze, gondosan kiszárítjuk és kis papírdobozokban tároljuk
– avatott be a mára gyakorlott gazdaasszony.
Tavaly októberben sütöttem az első, saját készítésű kovászos kenyerünket, novemberben pedig az első tejes-vajas kiflit. Azóta boltban pékárut nem vettünk. Az állatállomány is mind saját szaporulatból bővül, időnként a vérfrissítés érdekében a hímeket a környékbeli tanyákon élő családok között cserélgetjük el. Szeretettel, tisztelettel bánunk az állatokkal. A háztáji haszonállatokat mi neveljük szabadtartásban, majd mi is dolgozzuk fel. A gyerekeknek természetes például, hogy látják a tojásból kikelni a kiscsibét, felnőni, majd részt vesznek a konyhakészre történő feldolgozásában is. Az általunk megtermelt élelmiszerekből készült ételek ízvilága, színe, illata olyan, mint amivel gyerekkorunkban a falun élő nagyszüleinknél is találkozhattunk
– árulta el Anita.
A tél folyamán folyamatosan szokták etetni a környék énekesmadarait. Talán ennek köszönhetően, de gyakran ott vannak a közelükben, és reggeltől estig gyönyörű madárcsicsergéssel ajándékozzák meg őket. Tavasszal évről évre egyre több füsti fecske érkezik hozzájuk. Ha nincs saras terület a környéken, a család segíti őket, a legelő közepén lévő földes területre egy kis madáritatót tesznek ki. Ennek környékét folyamatosan áztatják, hogy legyen sár is a fecskék részére.
Időközben olyan madarak is megjelentek náluk, amilyeneket korábban a városban sosem láttak, így a madárhatározót is elővették, hogy megismerjék az új vendégeket.
A család nem titkolja, a ház körüli munkák fizikailag is kihívást jelentenek néha, ellenben rengeteg sikerélményt is adnak. A környéken egyre több kisgyermekes család lakik tanyán, kisebb kaláka is összeverődik egymás megsegítésére egy-egy nagyobb munka kapcsán. Ennek ellenére alapvetően egyedül kell tudnia megoldania az embernek a felmerülő kihívásokat.
Földút vezet a tanyánkig. Őszi betakarítási időszakban több mezőgazdasági munkagép is erre jár, esős időszakban az út egy része nehezen járható emiatt. Ilyenkor a szükséges minimumra kell csökkenteni például az autó használatát. Tanácsként kaptuk, hogy tanyán mindenből kettő kell. Különösen igaz ez az autóra, a vízszivattyúra. Ha meghibásodna az egyik, akkor tudjuk használni a másikat
– mondta el Anita.
Mára úgy érzik, sikerült olyan életet teremteni, amire – még ha titkon ugyan, de – mindig is vágytak. Bár Anita és a férje mind a ketten teljes munkaidőben dolgoznak a munkahelyükön, azt látják, hogy a tanyán akár egy fizetésből is meg lehetne élni, sokkal több mindent meg lehetne termelni maguknak.
Gyakorlatilag eljutottak a szabadság arra a szintjére, hogy nem azért van mindkettőjüknek állása, mert elő kell teremteni a pénzt a számlákra és a napi betevőre, hanem mert szeretik a munkájukat és így élnek teljes életet.
Csak néhány éve élünk tanyán, de már elmondhatjuk, hogy életünk legjobb döntése volt a váltás. Igazából azt sajnáljuk csak, hogy nem hamarabb hoztuk meg a döntést, de lehet jobb is így. Nekünk is meg kellett érnünk rá. A tanyasi életforma sok lemondással jár, de sokat is ad. Kérdés, hogy ki miről hajlandó lemondani érte. Mi lemondtunk a kényelem egy részéről, például hogy itt nincs vezetékes internet, csak mobil, amit viszont be kell osztani. Nincs távfűtés, meg kellett tanulni a kályhában tüzet gyújtani. Nincs 50 méterre bolt, a háztartásban el kell sajátítani az optimális készletezést, készletgazdálkodást. Már nem járunk el hosszabb idejű nyaralásra családostól, viszont egy-egy napos kirándulást a hegyekbe, balatoni fürdőzést, vagy állatkerti, esetleg dunai hajókirándulást rendszeresen beiktatunk. Közösségi életünket nem adtuk fel, gyakran veszünk részt hagyományéltető eseményeken
– összegzett a ház asszonya.
Állítja, a tanya biztonságot, nyugalmat és életet ad. Az év minden pillanatában boldogságra lelnek. Tavasszal a melegköszöntő madárcsicsergés, a kisbárányok első bégetése, nyáron a színes pillangók tánca, a kiscsibék futkározása, ősszel a sárguló falevelek zizegése, míg télen a szunnyadó táj csöndje is el tudja tölteni őket nyugalommal. Rengeteg csoda van a szemük előtt, és ők megtanulták észrevenni azokat.
Számtalan dolgot tudnék mesélni a mindennapokról. Hogy azért kelünk minden nap egy órával korábban, hogy munkába indulás előtt még el tudjuk látni az állatokat,. Mesélhetnék arról, hogy a környékbeli tanyákon élő gyerekek milyen jól el tudnak játszani együtt, akár egy bottal is a homokban, vagy hogy a nagyobbik lányom azért mondta vissza a kollégiumi helyét és inkább ingázik napi 140 kilométert az iskolába, mert nagyon szeret itt lenni a tanyán. Sokat mesélhetnék, de inkább legyen a zárszó a mottónk, ami mindent magába sűrít: Lakni bárhol lehet, de élni csak tanyán
– összegzett Anita.
