Életmód

Másfél óráig taposták a gyerekek a sarat a Balatonnál

Kerékpártúrára mentek a pándi iskolások, miközben belekóstoltak az ősi szakmába.

Különleges élményben volt része a Pándi Általános Iskola huszonhét felső tagozatos tanulójának augusztus  14-17 között balatoni kerékpártúrájuk alkalmából.

Kapcsolódó
Így készül ősi technikával a vályogfal
Rakott sárfalnak is nevezik - a munka nem egyszerű.

Négy pedagógus vezetésével érkeztek a nebulók Balatonendrédre, a pándi vályogépítő-mester, Gáspár János ottani birtokára, hogy sátorokat állítva letekerjék a Zamárdi körtúrát.

Köszönettel tartozunk Gáspár Jánosnak, aki ingyenesen biztosított nekünk táborhelyet, és vendégül látott bennünket

– mondta a Sokszínű Vidék érdeklődésére Hugyákné Palló Ágnes, a pándi iskola biológia-földrajz szakos tanára, aki természetesen végigkerekezte a túrát, és a tábor egyik vezetője volt.

A pedagógus elmondta, hogy a balatoni fürdőzést sem hagyták ki, de a gyerekek legnagyobb élménye az volt, amikor tábori programként kedden délután a pándi mester ízelítőt adott a vályogépítés tudományából.

A gyerekek másfél órán át taposták a sarat, hogy vályogot, majd azt követően monogramos vályogtéglát készíthessenek

– említette a tanárnő.

Hugyákné Palló Ágnes azt is elmondta: a nebulók úgy élvezték a sár taposását, hogy pedagógus társaival elgondolkodtak azon, hogy az iskolájuk udvarán is érdemes lenne egy hasonló “agyagtaposót” kialakítani különleges programként.

Gáspár János megígérte, hogy ebben is segítene, ezt előre is köszönjük neki

– fűzte hozzá a tanárnő.

A vályogfal-építő mestertől megtudtuk, hogy a jövőben szeretne nyílt napokat rendezni a vályogépítésről gyerekeknek, ezek szervezése és tervezése folyamatban van. Az már biztos, hogy az elsőn – ősszel – a balatonendrédi iskola tanulói vesznek részt, természetesen Balatonendréden.

Képgaléria a pándi gyerekek táboráról

Galéria
Kapcsolódó
Nemes kezdeményezéssel segítene egy leégett ház felújításában a vályogfal-építő mester
Vályogos tábort szervezne a lakhatatlanná vált épülethez a szakember, így segítve a károsultakat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik