A lemenő nap fénye, a megszámlálhatatlan csillag, az erdők, mezők gyógynövényei, a pattogó tűz nesze, a frissen sült kenyér illata. Mindennapi, mégsem hétköznapi csodák, melyek varázslatos világába a fiatalok megérkeztek. Szecskó Mónika és Márvány Richárd a zselicszentpáli kis kertben találták meg a kulcsot önmagukhoz és a boldogsághoz.
Itt este sem kell fejlámpa, olyan erősen világít a hold. Látni-érezni ahogyan alakulunk, fejlődünk, és együtt teremtünk. Örömmel tölt el a kreativitás lehetősége, hiszen itt minden olyan lehet, amilyennek szeretnénk
– mesélt Szecskó Mónika a Sokszínű vidéknek
Az együtt ébredés öröme
Mónika egy budapesti irodában jógaoktatóként dolgozott, majd a covid alatt vidékre költözött. Olyan munkát keresett, ami valóban közel áll hozzá. A fiatal pár a Bükk kapujában telepedett le, kezdetben ott keresték azt a helyet, ahol megvalósíthatják az álmaikat. A covid alatt rájöttek, hogy növényekkel, állatokkal szeretnének foglalkozni szabadtartásban, és önellátásra akartak berendezkedni.
A kép már élt a fejünkben és a szívünkben. Tudtuk mit akarunk. Az ezen az úton járókkal való beszélgetések közben, nagyobb részt az is tudatosult bennünk, hogy mit kell adnunk érte, hogy megvalósulhasson az álmunk
– vázolta a jógaoktató.
A kapcsolatuk még friss volt, de mindketten tudták, hogy a cél a tanyasi élet. Közös pont volt életükben a növények és állatok szeretete, és a velük való tudatos együttélés vágya. Mónika egy varázslatos kertről álmodott, és arról, hogy kiszabadul a nagyvárosi bezártságból. A szüleitől és a nagyszüleitől megtanulta a kert és növények értékét, a gyümölcsfák és a házilag készített ételek fontosságát.
Belefáradtam, hogy nem találtam a helyemet a városi forgatagban és az irodai munkában. A jóga és a meditáció tökéletes kiegészítője volt a mindennapokban, de nem sikerült elnyomnia a vágyat a szívemben egy szabadabb, természetközeli élet iránt. Amikor már tudatosan kerestem egy tanyát, akkor talált rám a szerelem is
– vallotta be Mónika.
Richárd is a fővárosból indult, a budapesti futárállást cserélte állatsimogatói munkára. Úgy érezte, változtatnia kell, hiszen addig számára teljesen hétköznapi, „túlfogyasztó életet” élt. A covid időszak alatt több ideje lett, ezért úgy döntött, megpróbálja legyőzni a lovakkal szemben táplált félelmét. Egy Budapest melletti lovardában kezdett el dolgozni.
Ekkor világosodtam meg! Tudatosult bennem, hogy ez az az élet, amit élni akarok. Elkezdtem megismerni a tanyákban lévő lehetőségeket, keresni a módot arra, hogy saját állataim lehessenek. Úgy képzeltem, az állatok révén bevételhez juthatok, és megmutatom, hogyan lehet békésen, szeretetben együtt élni az állatokkal. Egyszerre adni nekik és elfogadni, amit ők adnak
– sorolta Richárd.
Előkerült egy régi babakád
Tavaly tavasszal látták meg először azt a zselici telket, ami ma már az otthonuk. Az első hetekben ingáztak, de ez sok időt elvett, és úgy érezték, egyik fáradtságból a másikba esnek, ezért végül a nomádabb körülmények és a költözés mellett döntöttek.
Május végén költöztünk az itt álló, 10 négyzetméteres, több helyen ázó, lyukas tetejű kis téglaházba. Bár rozoga volt, mégis szerettük, mert minden nap volt hol álomra hajtani a fejünket, amíg építkeztünk.
A kezdetekben még szabadtűzön főztek, egy csésze forró teáért is tüzet gyújtottak gáztűzhely híján. Konyhaként hosszú hónapokig a pince szolgált. Vadregényes, valóban nomád módon kezdődött az új életük, tavasztól őszig a szabad ég alatt fürödtek egy régi babakádban.
Eközben fokozatosan épült-szépült a ház, készült sokféle befőtt és lekvár, a konyhakert már egészséges, ízletes finomságokkal ajándékozta meg a fiatal gazdákat. Mónika és Richárd felfedezte a helyben termő gyógynövényeket, majd szedd magad akciót hirdettek, nem tudtak már mihez kezdeni a rengeteg, helyben termett gyümölccsel. A házi pálinka mellé akadt néhány kedves szó, kiváló embereket ismertek meg a rövid idő alatt.
Tanultuk a türelmet, az elfogadást, a változáshoz való alkalmazkodást, a kihívásokon való felülemelkedést. Felismertük a szeretetben, szerelemben lévő hatalmas erőt ami együtt tart két embert, akkor is, amikor minden összeborulni látszik bennük és körülöttük
– fogalmazott Mónika.
Mindent megteremtettek maguknak
Közel 7000 négyzetméteren terül el a birtok a Zselic kapujában. A mesés hely, szerelem volt első látásra, rögtön rabul ejtette a szívüket. Varázslatos erdő, gondozott szántóföldek, lankák és völgyhátak, és az ősöreg fák gyümölcseinek édes íze. Ki ne szeretne ilyen környezetben élni?
Gyorsan elrepült néhány hónap, augusztus közepére felhúztak maguknak egy 30 négyzetméteres faházat. A panelekből épült használt faház egy beton alapot kapott, erre állították a falakat, majd a tetőszerkezetet. A kemény munkában a barátok és a család is sokat segített a fiataloknak.
Ezek után ketten maradtak, és közösen építették tovább az otthonukat: zsindelyezés, fatároló építés, szigetelés, padló lerakás, gipszkartonozás, festés, válaszfal építés – mindent egyedül csináltak. Kialakítottak egy komposzt WC-t, komposztálót készítettek, előtetőt és teraszt emeltek. A kerítés építés, a kémény rakás és a kertrendezés mellett a csatornázást is maguk végezték.
Én egyszerűen csak éltem. Rengeteg feladatot láttam magam előtt: pincék kitakarítása, kertgondozás, betonlépcsők felfedezése, növényekről való gondoskodás, kézzel mosás, sütés-főzés, kenyérsütés. Rájöttem, hogy robotgép nélkül is elkészülnek a sütemények. Esténkét örültem, hogy láthatom a rengeteg csillagot az égen. Néha azért eszembe jut, milyen jó lenne lezuhanyozni sok-sok vízzel, de igazából semmi sem hiányzik
– vallotta be a fiatalasszony, majd hozzátette, szereti ezt az életet, ami bár lemondásnak tűnhet, mégis rengeteg élménnyel, tudással, csodával ajándékozza meg, nap mint nap.
Az idő itt másképp telik, összemosódnak a napok, ugyanakkor nagyon is érezni a változást. Az évszakok sokszínűségét látni a fákon, a talajon, a felbukkanó állatokon, a színeken és felfedezni az illatokon.
Hazataláltak
Alaposan megváltozott a pár élete, a zselici birtokon reggeltől-estig a friss levegőn vannak, bőrükön érzik a szelet, a napot, az esőt, és élvezik a csendet. A ruhatár is kicserélődött, legfontosabb viseletük a gumicsizma lett. A járható földút kialakítása még kihívások elé állítja Mónikát és Richárdot, de ahogy tudják, javítgatják a nyomvonalat.
Ez a hely otthont adott nekünk és úgy érezzük, hazataláltunk egymás mellett, ezen a helyen. A legcsodálatosabb dolog volt, ami velünk történhetett. Itt nincs két egyforma nap. A váratlan az élet része. Mindig újabb és újabb kihívások érkeznek, de megszoktuk, és megerősített minket a hétköznapokban. Felismertük, hogy együtt valóban mindent meg tudunk oldani.
Szecskó Mónika megélte, hogy a természet erői közelről megtapasztalhatók. A viharos szél, az eső, vagy a nyári szárazság emlékeztette arra, hogy valóban meg kell tanulni együtt élni a változással és az ismeretlennel. A fiatalok igyekeznek elfogadni az életet úgy, ahogyan van, hiszen mindig van valami új, amit meg kell tanulni.
Az előrelátás nagy ajándék itt, anélkül akadozó is az élet. Ha kenyeret szeretnél sütni, előre ki kell venni a kovászt. Így van ez rengeteg tevékenységgel, hiszen nem áll rendelkezésre minden, hanem tenni kell érte, figyelmet fordítani rá, időt adni neki. Eközben persze mindig kell, hogy legyen idő megállni, beszélgetni, egymásra mosolyogni. A tánc és a közös zenélés pedig hozzásegít, hogy igazán élvezzük az életet
– mesélte Mónika.
Álmodnak, terveznek és dolgoznak
Mónika részmunkaidőben online dolgozik, emellett a ház körüli munka kiteszi a napjai egy részét. Sütés-főzés, szappan és mosószerkészítés, mosás, kutyák, cica, begyújtás, vízfeltöltés, rőzsegyűjtés, kertgondozás mind a fiatalasszony dolga.
A szolgáltató szektorban dolgozom, így hosszabb munkanapjaim vannak, viszont több az időm utána a ház körüli munkálatokra. Hamarosan lesz áramunk is, ennek nagyon örülünk, mellette az esővízgyűjtés komplex megvalósítása, az ivóvíz készítés, illetve ezek házba vezetése kerülhetnek majd fókuszba
– sorolta a terveket Richárd.
A dolgos fiatalember azt is elárulta, ezek adják az alapot ahhoz, hogy tavasztól az állatok felé fordulhasson a figyelmük. A beállók és a karámok mellett a kocsibeálló építése is a tervek között szerepel. Idén kétszeresére növelik a kertet, és a gyógynövényekre is jobban figyelnek. Mindent tudatosabban fognak elrendezni, úgy érzik, végre van is idő az okos előkészületekre.
A zselici pár szereti a terveket, de már rugalmasan gondolkozik: ami alakul, az meglesz, ami marad, azt megcsinálják később.
A cél az önellátásunk. A terjeszkedés, a többlet értékesítése és idővel ennek az egyszerű, vidéki életnek a bemutatása. Szeretnénk építő jellegű programokat megvalósítani; állatsimogatót a hozzánk betérőknek, gyógynövényes kertet, közös zenélést vendég előadásokkal.
A szív hangjai
Bár csak nyolc és fél hónap telt el Mónika és Richárd mosolyogva emlékszik vissza olyan eseményekre, amik régi életükben elképzelhetetlenek lettek volna. Az első esős napokon még a kis téglaházban laktak, fejük felett a hézagos tetővel.
Két sikló is beesett a padláson keresztül a szobába. Egyik alkalommal a ház falait ütögetve óriás hangyák serege tódult a padlóra, nem győztük eltüntetni őket. Amikor nem tudtunk gázpalackot cserélni, a fürdés és a főzés is nagy kihívást jelentett. A reggeli, szabad tűzön főzött teának pedig korom íze volt
– idézte fel az emlékeket Mónika.
Mindenkinek, aki hasonló változtatáson töri a fejét azt javaslom, hogy hallgasson a szívére és valósítsa meg a vágyait. Az ember bármire képes! – ezt tapasztalatból tudom
– vette át a szót Richárd.
Ricsi szerint sokáig lehet gondolkozni, tervezgetni. Érdemes a lehetőségeknek utánajárni, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a valóság más, mint a vágyak. A tervek egy része csak terv marad, és ez így van rendben, mert alakul mellé az, aminek valóban helye van. A fiatalember úgy véli, bátornak kell lenni, a félelmek nagy része úgyis csak egy gondolat marad.
Fel lehet készülni, lehet előre tervezni, de mindig lesz olyan esemény, amire nem számítasz. A bizonytalanság nem állíthatja meg a tetteket, mert akkor nem épül semmi. Korábban azt hittem, ez a pénzről szól: ha sok pénzed van, akkor minden megvan. De itt az élet olyan, hogy ha krumplit akarsz, akkor azért minden évben tenned kell.
A fotókat Szecskó Mónikától kaptuk.
