Bár a Kárpát-medence a magas hegykoszorú ölelésében istenadta kerek egész, az évszázadok alatt megesett, hogy a magyaroknak meg kellett húzni magukat az ellenséges betörések elől. Hajdan eleink nemcsak ebből az okból választottak maguknak különleges „portákat”, a természet erőinek tombolása is gyakran megzavarta mindennapjaikat.
A hegyvidéken és dombhátakon élők számára kézenfekvő megoldást jelentettek a lakóbarlangok. Magyarország számos táján puhább kőzetek építik fel a hegységeket, ezekbe a sziklákba a kőfaragók mesterséges barlangokat, üregeket, néhol egész helyiségeket is vájtak.
A Bükkben számos település határában sziklába mélyített hajlékok sorában laktak emberöltőkön át a nehéz sorsú családok. Volt, aki a szegénység miatt, akadt aki a háborítatlan nyugalomért, megint mások a tatár és török dúlás elől menekülve húzódtak a dombok gyomrába.
Ügyes kezű kőfaragók
Szobrásznak, kőművesnek nélkülözhetetlen a megfelelő alapanyag, szerencsére faragható kőzetben Magyarországon nincs hiány. A Bükkalja vidékének felső rétegét felépítő vulkáni eredetű riolittufa például könnyedén alakítható, kiváló vízzáró és hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik.
A messze földön híres bükkalji kőfaragó mesterek tizennyolc település környékén alkottak látványos „üregházakat”. A mesteri módon kifaragott barlanglakásokban egy-egy szegényebb család élt, a lakók gyakran még a berendezési tárgyakat is kőből alkották. Egerszalókon, Noszvaj és Sirok községekben a mai napig a helyszínen tanulmányozhatók a különös formavilágú barlangi lakások.
Pocem és Szalók
Az Egertől karnyújtásnyira elterülő Noszvajon egy egész falurészben mutatják meg a turistáknak a különleges építészet nyomait. Pocem településrész egykori barlanglakásait a helyben előforduló, puha tufás rétegbe vájták évszázadokkal ezelőtt.
A Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület 1997-ben a lakások megőrzése és a táj új életre keltésének céljából itt egy alkotóműhelyt alapított. A művészek először a betemetett udvarokat tárták fel, majd ösvényeket és utakat hoztak létre, valamint oromfalakat építettek. Bár a művésztelep munkásai némileg átalakították az eredeti utcarészt, mégis, tevékenységük nyomán egy letűnt világ tárul a Noszvajra érkező vendégek szeme elé.
Egerszalók páratlan nevezetessége nemzetközi hírű hévízforrása, és a mészkőszirt környezete. A község déli részén, a föld mélyéből feltörő termálforrás és a lefolyó víz által létrehozott mészkődomb mellett a község barlanglakásait is messze földön ismertek. Az 1850-es években még 33 barlanglakást számláltak a községben, ezek közül néhányban még az 1960-as években is éltek családok.
Szalók faragó mesterei a puha tufába pincét, lakást, istállót vájtak. Hasonlóan más magyarországi barlanglakásokhoz, itt is a célszerűség határozta meg a formákat. Ha fedélre volt szükségük az udvaron, a falba üregeket mélyítettek, külön helyiséget alakítottak ki a konyhának, vagy a háziállatoknak. A helyi kőfaragók mesterségbeli tudásáról árulkodnak számos porta díszesen formált oszlopfői.
Távol a világ zajától
A Bükkalja falvainak barlanglakásaihoz hasonló kialakítású, ám nehezebben megközelíthető üregekre bukkantak a Mátrában. Mátraverebély-Szentkút híres római katolikus kegyhely, ahová évről évre zarándokok ezrei érkeznek.
Szentkutat nemcsak a vallási és kulturális értéke, hanem a csodás természeti környezete miatt is érdemes meglátogatni. A völgyben elhelyezkedő kegyhely közelében, az üledékes kőzetekből álló Meszes-tető déli oldalában különös barlangok rejtőznek.
A puritán módon faragott üregek egy félreeső, meredek ösvényen át közelíthetők meg. Ez korántsem véletlen, a barlang lakói tudatosan húzódtak távolabb a külvilág kísértéseitől. A világi dolgoktól elvonult remeték lakásait az eredetileg is itt nyíló, természetes barlangok kimélyítésével hozták létre a 14 millió éves, miocén kori homokkő rétegekbe.
Meszes-tető hajdani lakói több fülkét is kialakítottak, az egyik valószínűleg szentélyként szolgált, erre utal belsejében egy kőoltár, rajta Jézus-szoborral.
Bár a 11. századi Szent László-legendához köthető, a 13. században már forgalmas búcsújáróhelynek számító kegyhely története jól datálható, a barlanglakások pontos koráról keveset tudunk. Egyes források szerint az 1767-ben elhunyt Dobát Jozafa lakott utolsó elvonult remeteként a barlangi üregekben.
Tatárlikakba menekültek
Amit a hegyvidéken a tufa és a homokkő biztosított a helyieknek, azt a dombvidéken a löszös felszín. A puha és finomszemcsés, üledékes kőzetbe országszerte vájtak a szőlősgazdák borospincéket, a Balatonkenese feletti magas parton viszont más célt szolgáltak a nehezen megközelíthető üregek.
A beszédes elnevezésű tatárlikakra a nép úgy emlékszik, hogy a mesterséges üregekbe húzódtak a lakosok a tatárok és a törökök elől. A kenesei part kilenc titokzatos barlangot rejt, a vájatok több szinten helyezkednek el a meredek löszfalban.
A magaspart a múltban enyhén lejtett, és egészen a Balatonig ért, ezért akkoriban a likakat csupán csónakkal lehetett megközelíteni. A „tatárlikakban” írott források szerint a 19. század közepén még egész nagycsaládok éltek. Az üregek többségét nagyon nehéz gyalogszerrel bejárni, hármat csak hegymászó felszereléssel lehet megközelíteni.
Régi, hiteles ábrázolás is fennmaradt a partfal keresztmetszetéről, ezekből kitűnik, hogy a lyukak nem túl mélyek, így nehéz elképzelni, hogyan élhettek itt huzamosabb ideig a családok.
Löszmélyutak rejtekében
A Somogyi-dombság kies tájain túrázva, sokfelé vezetnek az ösvények löszmélyutakon keresztül. Ezek az utak több méter magas oldalfalakkal haladnak a liszt finomságú üledékes kőzetben. Egy ilyen hangulatos, kanyargós löszmélyútban fekszik Szólád híres pincesora, amely 1999-ben Henry Ford díjat kapott.
A 125 pince nagyobb részében ma is bort érlelnek, a közeli faluban gasztronómiai fesztiválokkal népszerűsítik a bódító nedűt. A mélyút fái alatt végig sétálva egy meredekebb útszakaszt legyűrve juthatunk fel a Nezde-tetőre, ahol egy történelmi szoborparkot létesítettek.
A monumentális szobrok tövéből megkapó látványt nyújt a lemenő nap fényében a Balaton aranyfényű víztükre. Szólád neve először 1229-ben szerepelt az oklevelekben, a székesfehérvári káptalan birtoka volt. Az idősebb falubeliek talán még emlékeznek arra, hogy a löszös falba vájt pincéket a második világháborúban búvóhelyként használták.
