Életmód

“Mi búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt”: régi idők ballagásai korabeli képeken

Fortepan/Kanyó Béla
Fortepan/Kanyó Béla
Érdekes és szép ballagási képeket gyűjtöttünk a múltból, a jelenből pedig összeszedtünk különleges ballagásokat főszerepben járművekkel és egy szökőkúttal.

Minden család életében a legfontosabb iskolai ünnepek minden bizonnyal a ballagások voltak, hiszen ezek a legnagyobb mérföldkövek gyermekeink szellemi fejlődésének útján.

Az óvodát elhagyva kezdődik meg a nagybetűs tanulás időszaka, az iskolai évek kezdete. Az általános iskola után pedig a kamaszkor teljesedik ki a középiskolás években, van aki már szakmát választott ekkor és van, aki a felsőoktatást célozza meg. Épp ezért a középiskolai lehet talán az egyik legfontosabb ballagási ünnep, hiszen itt már nem viccel az élet: elkezdődött a felnőttkor.

Az általános iskolákban a tanév végén, júniusban búcsúznak el a végzős diákok, a gimnáziumokban az érettségi miatt azonban május első hétvégéjén tartják a ballagásokat.

Fortepan/Antal Gábor

E hagyomány története egészen a 1870-ig nyúlik vissza. A selmecbányai Erdészeti és Bányászati Akadémia végzős hallgatói bányászlapátjukat kezükbe fogva sötétedés után körbejárták az iskola épületét, majd a várost.  “Valete”, azaz “Éljetek boldogan!” felkiáltásokkal búcsúztak a végzősők az iskola diákjaitól. A kifejezés elmagyarodásával a ballagást valétálásnak is nevezték.

Az Eduline még azt ír írja, hogy maga a tablóképek, a tablófotózás hagyománya is Selmecbányához kötődik. Az ottani bányászati múzeumban őriznek egy 1883-as csoportképet, amelyre a “Ballag már a vén diák” kezdetű nóta első két versszakát is felírták.

Mi a Fortepan gyűjteményében mazsoláztunk a mintegy 150 régi, ballagós kép között és kigyűjtöttük a legérdekesebb, leghangulatosabb felvételeket. A legrégebbi fotó (a galéria nyitóképe) 1931-ből való, a pápai református gimnázium ballagása, de vannak fotók Veszprémből, Dombovárról, Székesfehérvárról és Budapestről is.

Nézze meg galériánkat!

Galéria
Fortepan/Klenner Aladár

A ballagások magában hordozzák a felszabadulás érzését is, hiszen a búcsú azt is jelenti, hogy sikerült teljesítenünk a mögöttünk hagyott iskola követelményeit, és tartunk valami egészen új, izgalmas jövő felé. Ezért ez az ünnepek gyakran a vidámság, akár a mókázás ideje is. Mutatunk is néhány példát.

Veteránautók, traktorok és fürdés a szökőkútban

Szegeden a Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Technikum végzősei már hagyományosan dudálva, integetve, rendőri felvezetéssel, 40–50 autóval menetoszlopban közlekedve veterán autókkal és ifjabb rokonaikkal járják körbe a fél várost.

SZEGED.HU/IVÁNYI AURÉL

Még Szegeden maradva akadtunk egy évtizedek óta végzett rítusra. Régi hagyomány, hogy a frissen diplomázott orvosok és fogorvosok megfürdenek a Dugonics téri szökőkútban.

Szeged.hu/Iványi Aurél

Debrecenben látványos, jókedvű traktoros felvonulással zárják már évek óta a tanévet a Debreceni Egyetem Balásházy János Középiskolájának érettségire készülő diákjai.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A traktoros ballagásról már-már azt is mondhatnánk, hogy kezd divatba jönni, hiszen a debreceni mellett Tatán, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola diákjai is így búcsúznak, de találtunk híradást a makói, jánoshalmai, seregélyesi, csornai, nyíregyházi és mátészalkai traktorozásról is.

A ballagás pedig legyen akár hétköznapi, hagyományos virágcsokrokkal vonulós-éneklős vagy egy különlegesebb traktoros, veteránautós, az biztos, hogy minden családnál van egy kis buli, összejövetel, az este, az éjszaka pedig a fiataloké, egy utolsó nagy lazítás az érettségi előtt.

Kapcsolódó
Szegeden veterán autókkal, Makón traktorokkal ballagtak a diákok
Makón az agrártechnikum diákja ültek mezőgazdasági gépekre, Szegeden az autóipari képzést nyújtó középiskola tanoncai hajtották az öreg és ifjabb csodákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik