Életmód

Kakasokban verhetetlen az ifjú alsónémedi gazda

Hegedűs Dániel
Hegedűs Dániel
Hegedűs Dániel nem a fiatalok bulizós életét éli, inkább a baromfiudvarban tesz-vesz.

A húsz esztendős Hegedűs Dániel Alsónémedin él családjával. A dolgos fiatalember az érettségi után burkolónak tanult, majd a szakmájában helyezkedett el, a főállása mellett legszívesebben a baromfiudvarban szorgoskodik.

Dani születésétől fogva kertes házban lakott a családjával, nem csoda, hogy elég korán megszületett benne a vidéki élet, gazdálkodás szeretete, és az állatok iránti vonzódása.

Gyerekként nagyon szerettem a műanyag játék állatokkal játszadozni a kertben. Ovis koromtól rajongással hallgattam az állatos meséket, lestem a természetfilmeket. Nem a repülők és a fegyverek vonzottak, sokkal inkább a traktorok és a munkagépek világa

– mesélte a fiatalember a Sokszínű vidéknek, hozzáfűzve, 11 évesen kutyák, díszhalak, nyuszik voltak a pajtásai.

Barátságot kötött a kakasokkal

Hegedűsék házához akkoriban egy 1000 négyzetméteres kert tartozott, ahol zöldséget termesztettek a családnak. Dani szülei később tyúkokat és kecskéket vásároltak. A szorgalmas fiatal ezen annyira belelkesült, hogy azonnal bekapcsolódott az állatok körüli teendőkbe. Olyan 13-14 éves lehetett, amikor beszélgetni kezdett a szüleivel egy saját tyúkállományról.

 

Emlékszem, a baromfiudvarból kiválaszthattam úgy tucatnyi szárnyast, készítettem számukra egy külön ólrészt és hozzá egy kifutót. Hamarosan kotlós tyúkjaim is lettek, és elkezdtem tojást keltetni. Az első saját kiscsibék nagy örömmel töltöttek el

– vallott Dániel a kezdetekről.

A baromfirajongó az iskola mellett, a nyári szünetben sok időt töltött az állatok közelében és a kertben. Magával ragadta a kecskefejés, a tojásgyűjtés hangulata, és imádta a kiskecskéket dajkálgatni. Ekkoriban Hegedűséknél már kacsák, libák, pulykák, és sertések is szép számmal nevelkedtek.

Miután megtanulta a kecskefejés tudományát, Dani alaposan belehúzott, hamarosan a baromfik levágásában is jeleskedett. Ahogy az évek teltek, egyre több, és több feladatot kapott az állatok és a kert körül.

A baromfiudvar és a veteményes vonzásában

Dániel jelenleg a szüleivel él, a házhoz egy 3000 négyzetméteres telek tartozik, három házőrzővel és számtalan más háziállattal. Az alsónémedi portán három kutyus mellett félszáz tyúk, két alpesi kecske és 9 vietnámi csüngőhasú disznó legelész. Mint vérbeli természetbarátnak, Daninak is van egy mesés akváriuma, korábban tengerimalac, hörcsög, fürjek és nyulak egészítették ki az amúgy is népes állományt.

Hegedűsék nagyjából 800 négyzetméteres területen alakították ki a veteményest. Sokféle zöldséget és gyümölcsöt termelnek a családnak. Sárgarépa, paradicsom, paprika, sóska, padlizsán, fokhagyma, cukkini, főzőtök, brokkoli, metélőhagyma, petrezselyem, borsó, karalábé, uborka terem náluk.

Alsónémediben gyümölcsben sem szenvednek hiányt, az almafák mellett, sárgabarack, őszibarack, szilva, cseresznye, meggy, füge, málna, feketeszeder, eper, mézalmácska, ribizli, szőlő, körte, datolya ontja a mézédes csemegét.

A Hegedűs család a hagyományos, falusi önellátáshoz szokott, a friss fogyasztás mellett befőzve, fagyasztva teszik el az egészséges élelmet. A paradicsomból ketchup-ot, pizza szószt, paradicsomlét, a padlizsánból padlizsánkrémet, a gyümölcsökből lekvárt, gyümölcslét, és kompótot készítenek.

Friss tojás, házisonka és barackbefőtt

A tyúkok és a kakasok gyorsan a szívéhez nőttek a burkolónak, kamaszkora óta szeret velük foglalkozni. Dani úgy tartja, a kakas az udvar dísze.

A tekintélyt parancsoló szárnyasoknak több érdekes szokása van, ezekről az „átlagember” nem sokat tud, ezért a fiú úgy gondolta, készít egy „ismeretterjesztő” videót. A kisfilmben a kakasok 12 érdekességéről mesélt. Rövid idő alatt sokan kezdték követni Dani munkásságát.

Nincs annál jobb, amikor a saját tyúkjaid tojásából összedobsz egy rántottát reggelire, vagy a kecskéd tejét kortyolgatod a foszlós kalács mellé. Az aranysárga tyúkhúsleves saját nevelésű baromfiból, a „hazai” rántott hús, megspékelve a kertből szedett zöldségekkel és gyümölcsökkel…páratlan élmény. Olyan ízekkel bírnak, amit a boltban kapható termékek sohasem tudnak utolérni. Amikor ezeket fogyasztod, rájössz, hogy megéri tenni azért, hogy az asztalra saját termelésű, vegyszermentes élelmiszerek kerüljenek

– sorolta a vidéki élet előnyeit Dani gazda.

Talpraesett ember

A fiatalember számára minden egyes falat, ami a saját portán termett, egy újabb igazodási pont a jövőre nézve – Hegedűs Dánielnek ugyanis nagy tervei vannak. Az önellátásban látja a megoldást. A későbbiekben saját otthonában szeretné a javakat megtermelni a családtagoknak és az ismerősöknek.

Dániel számára már a COVID alatt kiderült, hogy aki képes megtermelni magának az élelmiszert, kevésbé kiszolgáltatott. A manapság divatos, tudatos életmód számára elképzelhetetlen az önellátás nélkül.

Igyekszem magam folyamatosan fejleszteni. Egy ambiciózus, talpraesett ember vagyok, amit tudok, megcsinálok egyedül. A veteményesben a növények helyének előkészítésében, a föld trágyázásában, a magok elvetésében, a zöldségek és gyümölcsök betakarításában, befőzésében, elrakásában részt szoktam venni. Az állatok körül bármilyen feladatot rám lehet bízni, szívesen megoldom.

Az önellátás, a szabadság, a természet szeretete mellett Dani szerint fontos, hogy egyben a hobbija is a gazdálkodás.

Amit ezekben az években tudatosan megkezdett, azt szeretné később őstermelőként folytatni. Egyelőre csak a munka mellett gazdálkodik, de hosszabb távon, a családalapítás után egy farmon tervezi a szabad életet. Úgy érzi, az önellátó családi gazdaságban kamatoztathatja majd az addigi tapasztalatait és a megszerzett tudást.

Fő az egészség

Dani gazda azt vallja, ha valamikor, akkor napjainkban felértékelődik a tudatos táplálkozás szerepe, és szükséges, hogy az ember minőségi és megbízható forrásból származó élelmiszert fogyasszon. Szerinte ennek lassan megfizethető és megbízható forrásává válhat az önellátás.

Bár ez kevésbé kényelmes, mint leemelni az élelmiszert a boltok polcairól, mégis megéri a fáradságot. Az elfogyasztott táplálék nagyban befolyásolja testünk egészségi és erőnléti állapotát. Mindenkit bátorítok, ha lehetősége van rá, termeljen magának minél több mindent. Megéri a befektetett energiát és időt.

A cikkben szereplő fotókat Hegedűs Dánieltől kaptuk.

Kapcsolódó
Elegük lett a mókuskerékből, Vásárosmiske határában alapított önellátó tanyát az újrakezdő család
Gyimesi Péter és Molnár Rita önellátásra törekszik Vásárosmiske határában, egy kis tanyán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik