Burkali Gergely azok közé az erdészek közé tartozik, akik szívükön viselik az ősök örökségét. Sokoru tündérkertjei elnevezésű Facebook oldalát azért hozta létre, hogy más kertbarátokkal közösen megmenthessék Tényő és környékének ősi gyümölcshagyatékát.
Korábban írtunk a természetbarátról, akkor Gergely őshonos vadkörtefák számára keresett „nevelőszülőket”. Az erdész arra buzdított, hogy aki teheti, fogadjon örökbe egy-egy idős körtefát. Tényő környékén ugyanis a gyümölcsfajták közül a körte fordul elő legnagyobb számban, ezért kell gyűjteni, és szaporítani az ősi fajtákat.
Megkeresésünkre az elhivatott gyümölcsfamentő készségesen mesélt a tájfajtákhoz fűződő viszonyáról, a tényői gyümölcsökről, önellátásról, és a genetikai sokszínűség megőrzésének fontosságáról.
Pontosan mit jelent a Sokoru tündérkertje elnevezés?
A magyar nyelv megreformálása előtt még mindenkinek egyértelmű volt a szavak értelme. A Sokoru, a Sokoró eredeti formája. Sok orut, tehát számos orut jelent. Ha kiragadjuk a szövegkörnyezetből az orut, akkor emlékezetünkből felrémlik gyerekkorunkból a „vasorrú bába” mese alakja. Meg is érkeztünk a megoldáshoz, csak ezzel a ferdítéssel és tagolással értelmezhetetlen. A bába a régi magyar nyelvben asszonyt jelent. Az oru szobrot. Tehát a lényeg, hogy ezen a tájon őseink számos kőből faragott oltárt emeltek a természet templomában, melyen egy vas szoborban formázták meg a Boldogasszony, ősanyánk időtálló képmását. Ezek a halmok nem véletlen tekinthetők mind a mai napig fő szakrális helynek. Mivel minden mindennel összefügg, az sem meglepő, hogy az ősmagyar mitológiában a körtefa Földanyánk legkedvesebb fája, mely mércéje is az emberré válásnak.
Honnan ered a fák iránti tisztelete?
Mindig is magamnak való, természetjáró gyerek voltam. Keresztapám példáját követtem, az általános iskola elvégzése után erdésznek tanultam. Személyes indíttatásom az volt, hogy ne csak nézzem, hanem lássam és értsem a minket körülvevő természetes környezetet. 2010-ben végeztem erdész technikusként a soproni Róth Gyula Erdészeti Szakközépiskolában, de a sors úgy hozta, hogy nem lettem kerületvezető erdész. A szakma iránti elkötelezettségem ellenben megmaradt, és az ősi nemzeti gyümölcshagyaték felkutatásában, megmentésében hiszek.
Mekkora területen gazdálkodik?
Tényőn lakunk, eleink hangulatos parasztházában, melyet időnk és erőnk szerint újítgatunk. Van egy kis konyhakertünk, melynek áldásával a befőttes üvegeket tömjük meg télire. Szőlőműveléssel és borkészítéssel is foglalkozunk, összesen 3600 négyzetméteres területen. Itt az új nemesítésű magyar fajták és a helyi régi fajták mellett egy egyedi bennszülött fajta genetikáját is őrizzük. A gyöngyszőlőt kizárólag ezen a tájegységen termesztették, és mára helyi értékként a Sokorói értéktár részét képezi. Emellett a híres Tényői nagy burgundiból is bírunk öreg tőkékkel.
Hogyan kötött ismeretséget az őshonos gyümölcsfajtákkal?
Szent meggyőződésem, ha valaminek gyökere, vagyis múltja van, akkor jövője is lesz. Három éve szerencsénk úgy hozta, hogy vissza tudtuk vásárolni családunk régi fészkét. Ehhez a régi tömésházhoz tartozik egy több mint fél hektáros udvar, amit én magától értetődően gyümölcsfákkal akartam beültetni.
Ilyenkor a bevett szokás, hogy elmegyünk a legközelebbi kertészeti árudába, ahol veszünk Vilmos, Klapp, és Boskobak körtét, vagy Starking, Golden, és Mutsu almát, majd odahaza jóhiszeműen elültetjük őket. Szerencsére volt annyi szakmai rálátásom a dolgokra, hogy más irányba induljak. Horváth Tamás barátomnak hála, megismerkedtem Drimmer Mártonnal, aki Sopronkövesden olyan faiskolát hozott létre, melynek választékát régi gyümölcsfajták alkotják. Az első fákat tőle hoztam, és nem csalódtam.
Anghelyi Ádám cimborám jóvoltából megismerhettem egy nagyon lelkiismeretes, a közéletben oly nagyra becsült és szeretett embert, Kovács Gyulát. A tündérkertek megálmodójánál tett látogatás sorsdöntő volt. Megdöbbentem, hogy lehet az, hogy fajták százai szerepeltek a kínálatában és ezek mindössze töredékei az általa összegyűjtött Kárpát-medencei fajtáknak. Ma is az a kérdés motoszkál bennem, miért nem tudunk semmit saját tulajdon nemzeti gyümölcshagyatékunkról.
Évekig visszajártunk Gyula bácsihoz, kielégítve ezzel ismerősi köröm igényeit. Később felötlött bennem a gondolat, vajon a mi kistájunkon maradtak e még efféle „őskövületek”. 2022 nyarán beültettem a bicikli gyerekülésébe a legkisebb fiamat, és bebarangoltuk a régi szőlőhegyet.
Milyen eredménnyel zárult a többnapos túra?
Szinte minden nap 2-3 új fajtát találtunk, melynek gyümölcsét befényképeztem és sorszámmal feljegyeztem. A tél beálltával azon kaptam magam, hogy több mint 50 fajtát vettem lajstromba csak a szülőfalumban. Ezeket az elhagyatott tanyaportákról, udvarokról, legtöbbször a bozótból hámoztam ki. Minden udvarban más fajta körte érett, ez errefelé a legnépszerűbb gyümölcs. A faluban nem volt olyan udvar, ahol két egyforma körtefajta lett volna. Kivéve talán a búzával érő-, meg a Pap körte, melyek népszerűségük okán több felé előfordultak. Minden családnak megvolt a maga személyre szabott fajtaöröksége, melyet emberöltőkön keresztül őrzött és szaporított tovább. Volt olyan udvar, ahol egy fa köré rendezkedtek be, mások tartottak egy nyári és egy téli körtét. Találtam olyan portákat is ahol tudatosan 8-9 olyan különböző fajtát ültettek, melyek folyamatosan nyár elejétől a tél beálltáig friss gyümölcsöt biztosítottak a családnak. Ezek a fajták különböző felhasználási tulajdonságokkal bírnak, melyek tovább emelik értéküket.
Létezik az ősi fajták között „legértékesebb” gyümölcs?
Minden fajta értékes. Hogy kinek melyik fajta előnyösebb, az ott dől el, hogy a gyümölcsöt mire szeretné felhasználni. Vannak több célú fajták, és vannak olyanok, melyek kimondottan egy-két dologra használhatók, abban viszont verhetetlenek. Ilyenek a kisebb termésű pálinkakörték, melyek a gyümölcsecet mellett utánozhatatlan zamatú párlatokat adnak. Egy-egy felhasználási kísérlet során pontosabb képet kaptunk arról, melyek alkalmasak közvetlen fogyasztásra, melyek inkább lekvárnak, gyümölcslének vagy aszalványnak.
Így jutottunk el a tavalyi évben meghirdetett felhíváshoz. Mik voltak a reakciók? Sokan jelentkeztek „nevelőszülőnek”?
Egyértelmű volt számomra, hogy ezt a genetikai sokszínűséget menteni kell. Ekkor fogant meg a gondolat, ami a „Fogadj örökbe egy ősi körtefát” mozgalomban talált útjára. Ezeket a fajtákat hajdan családok féltették, őrizték, egyértelmű volt hát, hogy újra azok gondviselésébe kerüljön.
A könnyebb információáramlás céljából létrehoztam a Facebook-os oldalt, ahová feltöltöttem a felfedezett fajták gyümölcseinek képét a jellegzetes tulajdonságokkal kiegészítve. A közös ügynek nagy visszhangja lett. Tényőn a polgármesterünk felajánlott e célra egy kisebb területet az iskola tankert szomszédságában. A szomszéd faluból, Géber József a Felpéci tájház alapítvány munkatársa felajánlott egy 4 hektáros területet a Nagy Sokorói Tündérkert létrehozására.
Márciusban oltónapot szerveztünk, az érdeklődőknek oltottunk a felfedezett régi fajták kínálatából. 2023-ban a kutatást kiterjesztettem a környező falvakra – a településekről a zord tavasz dacára számos bejelentés érkezett. A legtöbben továbbra is szívügyüknek érzik szeretett fájuk megőrzését és átmentését az utódok számára, és szerintem ez így van rendjén.
Ez a fajta küldetés szorosan összefügg eleink önellátó gazdaságával. Régen mindennek megvolt a maga helye és funkciója, nem volt pazarlás. Mennyire lehet ma önellátó egy családi gazdaság?
Az önellátás mindennek az alapja, a függetlenedés mások befolyása alól. Így a magad ura lehetsz, és nem keseríti meg álmaidat az örök függőség. A régi fajták utat nyitnak ehhez az idillhez. Eleinknek még kósza gondolata sem volt arról, hogy ezeket a fajtákat bármilyen agrotechnikai módszernek, vagy növényvédelemnek alávessék. Elültették a vadalanyt, és amikor megerősödött, ráoltották a kívánt nemest. Vigyáztak rá nagyjából 5-10 éves koráig, míg meg nem erősödött, majd onnantól csak szüreteltek.
A növényben minden tulajdonság kódolt, nincs szükség külső behatásra, hogy termést neveljen. A népi tájszelekciónak köszönhetően a legellenállóbb, életrevalóbb és hasznosabb fajtákat örökítették tovább. Még túl a huszonnegyedik órán is Európa leggazdagabb és legváltozatosabb gyümölcshagyatékát birtokoljuk. Ennek értéke felbecsülhetetlen, és erről bárki meggyőződhet, ha ellátogat Kovács Gyula bácsihoz Pórszombatra.
Milyen „üzenetet” hordozhat a hobbikertészek számára a gyümölcsfamentő küldetés?
A városi lét egy mesterségesen létrehozott kultúra, mely önmagában életképtelen, részben azért, mert túlságosan kiszolgáltatott: „játéka mindenféle szélnek”. A vidékkel kölcsönhatásban azonban működhet. Ennek ékes példái a piacok, ahol a falusi kistermelők az általuk megtermelt minőségi élelmiszert árusítják. Ez nagyon régi bölcs minta, egyfajta gondoskodási ösztön. Annak idején a falusiak a fölösleget szétosztották a rászorulóknak, vagy bevitték a városba a piacra vásárnap (vasárnap). A vidék kiterjedése még napjainkban is lényegesen nagyobb, mint a városoké. Játszva elláthatnák a falvak a városokat, és a városiak is színvonalas élelmiszerhez juthatnának.
Törekednünk kell arra, hogy újra az élő környezetünk részei legyünk, vissza kell illeszkednünk, mert egyre jobban eltávolodunk ettől. Ha nem követjük a természet rendjét, a föld kilök majd minket, mint egy betokosodott szálkát, és már költözhetünk is a Marsra. Ott van a régi minta, a tanyasi kultúra, amely tökéletes körforgásban művelte és egyesítette a növénytermesztést és az állattartást, minden ésszerű, logikus egymásra épülő folyamatát ötvözve. Nem volt melléktermék, nem volt környezetterhelés és cserébe kínált egy tiszta, élhető környezetet. Ez meg természetes módon hozza magával az egészséges, minőségi életet és egy pótolhatatlanul jó életérzést. „Ép testben ép lélek.” Nem adnám semmiért az otthonom komfortját, itt egészséges, élhető tér és az otthon melege, szeretete vesz körül. A gyümölcsfák, különösen a körte meg különösen kedves nekem, s ezzel nem csak én vagyok így.
A cikkben szereplő fotókat Burkali Gergelytől kaptuk.
