Kertünk-Portánk

Látatlanban vették a lepusztult balatoni házat, gyönyörű otthont faragtak belőle

Úgy foglalózták le, hogy sosem látták, mára csodát varázsoltak belőle.

Erika és férje már a nyugdíjas éveikre készültek, ám egy ötlettől vezérelve eladták Budapesten épített házukat és 2010-ben Londonba költöztek.

2015-re összegyűlt egy kis pénz, gondoltam ingatlanba fektetem. Egy télen át nézegettem az eladó házakat interneten. Kezdetben az ország egész területén, végül a Balaton mellett döntöttem. Közvetlen a part nem jöhetett szóba, de egy Balatonhoz közeli település igen. Hosszas keresgélés után megtetszett egy ingatlan, amin már csak kisebb munkák lettek volna

– meséli Erika.

300 éves parasztházból valóságos ékszerdobozt varázsoltak
A ház minden szegletén látszódik, hogy gondosan és szeretettel varázsolták újjá.

Hazajönni nem tudott, ezért megkérte a fiát, menjen el, élőben is nézze meg a házat, s ha jónak találja, foglalózza le. Sajnos mire a fia lejutott, a házat eladták.

Egy napig sírtam, csalódott voltam nagyon, ám a fiam azt mondta, ne búsuljak, nem az én világom volt a ház, lesz majd jobb. Körbe is járta a kis települést, és talált egy épületet, amire ki volt rakva az eladó tábla. Mikor hívott, hogy megvan a ház, el sem hittem. Annyit mondott, bőven van rajta munka, de a panoráma minden pénzt megér. Egy percnyi habozás után a megérzéseimre hallgattam, és mondtam neki, ha úgy gondolja, foglalózza le.

Erikáék végül úgy vették meg a házat, hogy nem látták, azt sem tudták milyen állapotban van. Annyit tudtak, hogy egy 1900-as évek elején épült házat vásároltak, amin van mit csinálni.

Ami várt rájuk, arra azonban nem voltak felkészülve.

Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Galéria
Fotó: Jákli Erika

2017 május végén jöttek haza Londonból. Akkor már tudták, Budapestre nem szeretnének visszamenni. Elkezdődött tehát a teljes felújítása a balatoni háznak.

Nem volt tervező, sem kivitelező. Erika és férje mindenről az adott pillanatban döntöttek.

Mindennek utánaolvastunk. Még annak is, hogyan kell bánni egy vert fallal. Igyekeztünk mindent szakszerűen csinálni. Időtálló anyagokkal dolgoztunk, a kialakításnál a saját stílusunkat követtük. Két éve szépítgetjük, alakítjuk folyamatosan. Szeretnénk majd falusi turizmussal foglalkozni, ha mindennel elkészültünk. Imádjuk a társaságot, tavasztól őszig szívesen fogadjuk majd azokat, akik szeretnének nálunk kikapcsolódni

– mondta el Erika, hozzátéve, hogy a ház véglegesen csak nagyjából egy év múlva lesz készen, akkorra lesz minden olyan, amilyennek szeretnék, ennek ellenére ők már most imádják.

A képeket látva tökéletesen értjük, miért.

Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Fotó: Jákli Erika
Galéria
Fotó: Jákli Erika
Egy otthon francia eleganciával és a vidék minden bájával
Így lehet istállóból elegáns vintage otthon.

Kiemelt kép: Jákli Erika

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik