Kertünk-Portánk

Három hét alatt varázsolták újjá álmaik házát Kunszálláson

Egészen furcsa ötletek is felmerültek a tervezgetések közben, amik egy része végül megvalósult.

Vannak olyan emberek, akik bármit is sodor eléjük az élet, meglátják benne a lehetőséget, és nem sajnálva időt és energiát, létrehoznak valami újat, érdekeset.

Fotó: Babinecz Farkas Melinda

Ezt tette Babinecz István és párja, Melinda is, akik idén májusban vásároltak egy házat Kunszálláson, amit hatalmas, 1600 négyzetméteres kert ölel körbe.

Mikor először megpillantottam a házat, azonnal megláttam benne a lehetőséget, és nagyon tetszett a hatalmas területet is, ami körülveszi. Ideálisabb és egészségesebb élettérnek tűnt, mint a budapesti agglomeráció, ahol éltünk, ami különösen fontos most, hogy van egy két hónapos kisbabánk

– mondta el István.

Hatalmas lelkesedéssel és energiával állt neki álomotthonuk megalkotásának: a felújításnak és új életterük kialakításának, míg párja a babával otthon maradt.

Galéria
Fotó: Babinecz Farkas Melinda

Bár a ház egészen jó állapotban volt, sok mindent át kellett alakítani. Egészen furcsa ötletek is felmerültek a tervezgetések közben, amik egy része végül meg is valósult. Például szalagparketta került a falra, kézi festések a szobákba.

Galéria
Fotó: Babinecz Farkas Melinda

Édesapám nagyon kreatív, tőle örököltem én is, hogy mindig töröm valamin a fejem. A ház kialakításánál például eszembe jutott, hogy mi lenne, ha nem használnánk boltívet a konyha kialakításához. Amúgy sem szeretem a szimmetriát, végül az átlagostól eltérő kialakítás mellett döntöttem, így született meg a konyha bejárata, a konyha kapu. Kíváncsi is voltam, mit szól majd a párom, ha meglátja – ő ugyanis nem tudott a terveimről semmit

– mesélt tovább István.

A fürdőszoba is teljesen megújult. Az 1974-es stílusnak megfelelően kialakított tipikus kék csempés falak eltűntek, és a ház belső átalakítását is újragondolta István.

A ház igazi rohamtempóban csinosodott, István és a segítő baráti csapat 3 hétig dolgozott, szó szerint éjjel, nappal.

Galéria
Fotó: Babinecz Farkas Melinda

3 hetünk volt a munkára, mert aztán ki kellett költöznünk az albérletünkből. A barátaim segítettek, hogy időben elkészüljünk, és lakható legyen a ház. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora erőt ad, ha az ember a sajátját csinálhatja, ha magának dolgozik, úgy, ahogy akar. Még az sem volt baj, hogy reggel 6 órakor kezdtünk, és hajnal olykor éjfélig dolgoztunk. Mindent kárpótolt az eredmény

– mondta el István, aki beismeri, bőven lesz még mit csinálni, de mára belakták a házat, ahol igyekeztek a vidéki stílusnak is otthont adni a modern dolgok mellett. Van minden, amit szerettek volna, még egy szép kis kandalló is, fejben pedig már születnek az új ötletek.

Galéria
Fotó: Babinecz Farkas Melinda

Tervezem egy nagy terasz kialakítását, illetve van egy 900 négyzetméteres konyhakert, ami még arra vár, hogy gyönyörű legyen. Gyümölcsfákat tervezek, hogy a kisfiunk egyszer élvezni tudja azok  gyümölcsét. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó az a 3 hét, amíg a munkálatok folytak, de minden perc megérte. És ráadásul bebizonyosodott, hogy olyan barátaim vannak, akikre bármikor számíthatok. Nélkülük nem ment volna

– összegzett István.

Kiemelt kép: Babinecz Farkas Melinda

Álomszép porta lett a nagyszülők egykori vályogháza
A ház 2 év alatt teljesen átalakult, bámulatos otthont varázsoltak belőle.
Olvasói sztorik