Kertünk-Portánk

Ez a díszfa hódít most a magyar kertekben

Getty Images
Getty Images

Országszerte egyre több kertben találkozni tarkalevelű japán fűzzel, ami egyáltalán nem nevezhető véletlennek.

A kompakt cserje törzsre oltott kis fa formájában is megjelenhet, népszerűségét pedig leginkább két tényezőnek köszönheti: amellett, hogy szinte teljesen igénytelen, kihajtásában színpompás leveleivel lenyűgöző hatást kelt, és nagyon jó hangulatot ad a kertnek.

Megyeri Szabolcs kertész honlapja szerint lombozatát keskeny-elliptikus vagy lándzsás, 5-10 cm hosszú, kihajtáskor halvány flamingó-rózsaszín, majd zölddel márványozott krémfehér, rózsaszín tarka levelek alkotják, melyek tónusai júniustól válnak igazán intenzívvé.

A tarkalevelű japán fűz megjelenése folytán minden kertben elhelyezhető, legyen szó ázsiai típusú, mediterrán, természetközeli vagy esőkertről. Ültethetjük szoliterként, cserjecsoportokba, sövényként, évelőágyásba, kerti tó partjára, de nevelhetjük dézsában is.

A növény vízigénye közepes, bár viszonylag jó szárazságtűrő, talaját ne hagyjuk kiszáradni, de a pangó víztől óvjuk a szakember javaslata szerint. Télálló, a fagyok nem károsítják, az ideális ültetési ideje kora tavasztól késő őszig terjed, tehát akár még idén beszerezhetjük azt a kertünkbe.

Attól függően, hogy milyen magas törzsre oltják, 1,5-2,5 méteresre nőhet.

A képre kattintva galéria nyílik

Galéria
Getty Images
Kapcsolódó
Így lesz gyerekjáték a hortenzia szaporítása
Egy hétköznapi konyhai alapanyag kell hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik