Kertünk-Portánk

Százéves szatócsboltból tüneményes portát varázsoltak Jászkiséren

Ferenc nem bánta meg, hogy a fővárosi nyüzsgés helyett a vidéki nyugalmat választotta.

Antal Ferenc vidéki portáját megpillantva eszünkbe villan, hogy ilyen takaros házikóra gondolunk, amikor a vidékre költözést fontolgatjuk. A 43 éves jogász előbb Debrecenben, később 10 évig a fővárosban élt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, maga mögött hagyja a nagyváros zaját és házat vásárol vidéken. Jászkiséren találta meg álmai otthonát, az idős házban azonnal meglátta a lehetőségét egy kényelmes „kuckó” és egy színpompás kert kialakításának. A jászsági település nem véletlenül került a látókörébe, egy szomszédos portán élnek idős szülei, akikhez közelebb szeretett volna kerülni.

Antal Ferenc

Két év alatt a jogász csodát művelt az öreg ingatlannal, az évszázados házra ma már rá sem lehet ismerni. A kicsinyke ékszert akár egy „Legszebb vidéki porták” versenyre is nyugodt szívvel nevezhetné. A kívül-belül takaros, példásan rendben tartott ház mellett a kertet is alaposan átszabta, formás magaságyásokat, színpompás virágok sorát ültette rendezett sorokba. Antal Ferenc mesélt a Sokszínű vidéknek a jászkiséri mesebirodalmáról, és arról, hogyan változtatta meg a faluba költözése a család életét.

Mi tette vonzóvá az Ön számára az ingatlant? Melyek a legfontosabb paraméterei a háznak és a kertnek?

Minden kicsi. Ez fontos szempont volt a vásárláskor is. Mindössze 460 négyzetméter a telek és 60 négyzetméteres a ház. Valóban régi a ház – a helyi idősek 100 évesnek mondják -, de a pontos építési dátumot nem tudom. Érdekessége, hogy régen szatócsboltként működött. A fél település ide járt vásárolni, mindenki ismeri a házat. A hálószobáról készült „előtte képen” látszik a bolt régi bejárata és kirakata. Az volt az ügyféltér, ahol most én alszom.

Antal Ferenc

Milyen munkákat kellett elvégezni a házon és a kertben?

Komplett belső felújításra volt szükség. A teljes elektromos hálózat cseréje, a nyílászárók magasabbra helyezése és cseréje, az ajtónyílások növelése mellett az ajtók cseréje is időszerűvé vált. Megtörtént az aljzatbetonozás, a vakolás, a glettelés és a festés. A régi padlásfeljárót a házhoz csatoltuk és kialakítottuk a fürdőszobát. Kibontottuk a teraszt, ami korábban fel volt falazva, így alakult ki a mostani tornácos terasz, egyúttal lett egy spájz is. Mindezek mellett a régi palatetőt is felújítottuk, új tűzfalak, ereszalj és csatornák lettek kialakítva.

A kert tele volt romos épületekkel, sitt kupacok árválkodtak mindenfelé, elsüllyedt járdákkal és rengeteg szeméttel. Ezeket mind lebontottam, elvitettem és az üres területet elkezdtem felásni. Kitakarítottam a talajt és növényeket ültettem. A kertet és a házat is magam terveztem, sem lakberendező, sem kerttervező nem segített ebben.

Milyen öko-s elveket követett a kert kialakítása közben?

Teljes mértékben „bio módon” alakítottam ki a dísz- és a haszonkertet is. Nem használtam – és ma sem használok – semmilyen vegyszert. Törekszem arra, hogy minél többféle növény legyen a portán, ezzel is segítve az állatvilág változatosságát. Többek között ez volt az oka a 100 literes mini tó kialakításának. Örömmel tapasztaltam, hogy egy ilyen zsebkendőnyi vízfelületre is hamar megjelentek a szitakötők. A teljes kertbe mulcsot terítettem, melyhez az alapanyag többségét a saját ágdarálómmal állítottam elő. A fokozatosan melegedő időjárás miatt muszáj a vízzel takarékoskodni, és ma már a talajtakarás miatt sokkal kevesebbet kell öntözni. A portán volt egy fúrt kút, amibe életet leheltem és erről locsolom a növényeket.

Galéria

Milyen érdekes megoldások vannak a portán?

Ez nehéz kérdés. Talán az az érdekessége, hogy kicsinyke területen két év alatt ilyen növényvilág jött létre. Az lehet az üzenet, hogy kis kert mellett sem kell semmiről lemondani, csupán alaposan meg kell tervezni mindent. Egyébként a porta teljesen üres volt, egy elgyötört almafán és egy elhanyagolt bodzafán kívül semmi sem nőtt a területen. Az összes növényt én ültettem.

Antal Ferenc

Akadtak segítői a hatalmas munkában?

A szakmunkákat mesterek végezték, de igyekeztem sok mindent magam megoldani. Például a ház padlózását és szegélyek lécezését én csináltam. Többnyire egyedül foglalatoskodom, de a családtól, barátoktól, kollégáktól, szomszédoktól sok segítséget kaptam.

Nélkülözhetetlen segítőim Papa és Mama. Papa az édesapám, aki idén lesz 80 éves. Legnagyobb sikerem a házzal kapcsolatban, hogy elértem azt a célt, amiért megvettem. Sikerült bevonni a projektbe a szüleimet, szinte megfiatalodtak, újra vannak céljaik, amiért lelkesek. A Papa rengeteg dolgot készített ide: külső spalettákat valamennyi ablakra, teraszkorlátot, kiskaput és számtalan más dolgot. Rendszeresen itt van, együtt dolgozunk, barkácsolunk. Át szokott jönni a Mama is. Miközben apámmal dolgozunk, édesanyám hármunknak körülbelül 30 adagot főz.

Két év elteltével meseszéppé változtatták a régi ingatlant. Milyen céljai vannak még a jövőben a portán?

Jelenleg a kert van a fókuszban. Szeretnék kerti padokat, kiülőket és két további ágyást is kialakítani. Keresem a változatosabb növényeket, órákat tudok a kertészetekben válogatni. Létre szeretnék hozni egy mini baromfiudvart tyúkokkal és kacsákkal, és tervben van egy kutya is. Júniusban rendbe tesszük a ház külső lábazatát és falazatát, ez lesz az utolsó nagyobb munka az ingatlanon.

Antal Ferenc

A legnagyobb tervem, hogy a nyár második felében megnyitnám a kertet látogatók előtt. Az Ön által is ismert Facebook oldalamon lassan 10 ezer követője van a házprojektnek, tőlük jött az ötlet, hogy szívesen megnéznének élőben is a portát. A program egy kerttúra lenne, melyet egy grillebéddel zárnánk. Mindez körülbelül 2 órás időtartamban, belépődíj ellenében.

A cikkben szereplő fotókat Antal Ferenctől kaptuk.

Kapcsolódó
Rogyadozó viskót újítottak fel hadimúzeummá
Háromhuta a Zempléni-hegységben fekvő apró kis falu, mindössze 112-en lakják. Most már hadimúzeummal is bővült a látnivalóinak sora.
Olvasói sztorik