Mozaik

12 év után újra beterítette a tájat a világ egyik legritkább virága

12 évente virágzik Dél-India dombvidékein a világ egyik legkülönlegesebb növénye. A Strobilanthes kunthianus mindössze 15 alkalommal virágzott, mióta 1838-ban felfedezték. Legutóbb 2006-ban tűntek fel Kerala államban. Ebben az évben nyilvánították törpebolygóvá a Plútót, és ebben az évben nyerte meg a labdarúgó-világbajnokságot Olaszország, írja a National Geographic.

A helyiek körében Neelakurinji és Kurinji néven ismert virág most ismét megjelent az Eravikulam Nemzeti Park területén. Ez az egyetlen hely a világon, ahol a növény fellelhető.

Egyetlen virág nem csoda, de tömegesen romantikussá változtatják a tájat. Ha valaki meglátja, rögtön beleszeret a látványba.

Kurinji

A szomorú hír az, hogy a virágok élettere rendkívül leszűkült, és a régióban nagyon sok helyről eltűntek. A Kurinji évtizedekkel ezelőtt bőségesen megtalálható volt a virágzás idején 1500 méteres tengerszint feletti magasságban a biológiai diverzitásáról híres Nyugati-Ghátok hegységben. Csakhogy az akác- és eukaliptuszültetvények, a mezőgazdasági tevékenység és a turizmus megtizedelte a területet, ahol a Kurinji nő.

Egy januárban közzétett tanulmány szerint 40 év alatt 66 százalékkal csökkent a Kurinjinek is otthont adó füves részek aránya a Nyugati-Ghátokban. Ugyanebben az időintervallumban viszont 12-szeresére nőtt a faültetvények száma. A legnagyobb változás 1993 és 2003 között tapasztalható, ami ökológiai értelemben olyan, mintha tegnap lett volna.

A természetvédők minden erejükkel azon vannak, hogy megóvják a virágot, amihez először a kereskedelmi aktivitást kellene nullára korlátozni a régióban. Szerintük ha időt hagynak a gyógyulásra, akkor helyreáll a természet rendje.

Virágba borult a világ legszárazabb sivataga
Nem mindennapi látványt nyújt a Chile északi részén található Atacama-sivatag.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik