Mozaik

40 ezer forintból leforgatták az idei karácsony legszívhezszólóbb reklámfilmjét

A világmárkák minden évben komoly pénzeket áldoznak arra, hogy ők készítsék el az adott év legjobb karácsonyi reklámfilmjét. Úgy tűnik azonban, az idei év legszívhezszólóbb videóját nem egy multinacionális cég vérprofi stábja, hanem egy családi kisbolt tulajdonosa dobta össze kisfiával és barátjával.

Az angol reklámfilmben Arthur, a barkácsáruház tulajdonosának kétéves fia játssza a főszerepet. A forgatás pedig mindössze 130 dollárba, azaz körülbelül 40 ezer forintba került.

Így is hatalmas népszerűségnek örvend, a brit sajtóban több helyen is az év karácsonyi videójának kiáltották ki.

Az advent első vasárnapján debütáló reklámfilm olyannyira szenzációs lett, hogy pár nap alatt több tízezren nézték YouTube-on, és rengeteg lájkot zsebelt be a közösségi oldalakon.

Tényleg szórakozásból készítettük. Közben próbálunk egy kis figyelmet fordítani a vidéki kisvállalkozásokra is, miközben szerettük volna bemutatni, hogy mi a bakácsboltban is éppen annyiféle árút tudunk kínálni, mint a főutcai nagyáruházak

– mondta a CNN-nek a tulajdonos.

A videót Josh Holdaway, a család legjobb barátja egy alatt forgatta le.

Arthur ragyogó volt, viszont a kisfilmben, a kisboltban végzett munkák nem voltak számára szokatlanok. Legtöbbször ugyanis bejön a boltba, és megpróbál segíteni

– mondta Jones a CNN-nel.

A kisfilm alatt az Alphaville 1984-es „Forever Young” című száma szól, ami szintén, mi mást is üzenhetne, mint amit kisfilmjével a tulajdonos is: felnőttként se feledkezzünk meg arról, hogy néha kicsit gyerekek is maradjunk!

Címlapfotó: hafodhardware.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik