Mozaik

Törpeharcsák és busák ellen harcolnak a Tisza-tavon

Az összes kifogott törpeharcsa és busa a halászok tulajdonába kerül.

A Tisza-tavon csökkenteni akarják azoknak az idegenhonos inváziós halfajoknak az állományát, melyek táplálék- és élőhely-konkurenciát jelentenek a tározó őshonos halaira nézve, így továbbra is a busára és a törpeharcsára irányul a halászok figyelme.

Ebből a törpehalból 2 kilós már hatalmasnak számít
Nagyon szapora, folyamatosan ritkítják állományát a hazai vizeken.

Eredményesnek bizonyult a Tisza-tavon folytatott ökológiai célú szelektív halászat 2019-ben is, és 2020-ra olyan megállapodást sikerült kötni a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.-nek a partnereinkkel, ami még nagyobb eredmény elérésére sarkallja őket, írta összefoglalójában a Tisza-tavi Sporthorgász.

A beszámoló szerint tavaly 8 halásszal kötöttek megbízási szerződést, akik a Tisza-tó tározóterén több száz varsát és csapdát, a folyón pedig számos fenékvarsát és kopoltyúhálót helyeztek el úgy, hogy azok eredményesen, de a horgászok lehető legkisebb zavarása mellett fogják a törpeharcsát és a busát.

Hadat üzentek a törpeharcsáknak a Körösök vadregényes holtágán
A szelektáló, ökológiai halászat várhatóan 2019. márciusáig tart.

Kitartó munkájuk eredményeként 2019-ben több mint 66 ezer kiló törpeharcsa és mintegy 3.600 kiló busa került ki a vízterületről. Az összes kifogott törpeharcsa és busa a halászok tulajdonába kerül, azt szabadon értékesíthetik, és semmit sem kell fizetniük a társaság felé.

Kiemelt fotó: Tisza-tavi Sporthorgász

Visszavitték a Tisza-tóba a csaknem egymillió forint értékű pontyóriást
A kapitális méretű hal visszahelyezését több hónapos hatósági vizsgálat előzte meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik