Mozaik

17 év után új párja van a világ leghíresebb gólyájának

Tizenhét éven át tartott az állatvilág legismertebb gólyapárjának szerelmi története. A helyi iskolában gondnokként dolgozó  Stjepan Vokic – aki azóta már nyugdíjas – talált rá egy meglőtt gólyára a horvátországi Brodski város környékén, akit magához vett.

Fotó: AFP

A madár a gondos ápolás ellenére sem tudott újra repülni, így Vokic biztonságos fészket épített a Malenának keresztelt gólyának saját háza kéményére, s nagy örömére 2002 tavaszán megjelent egy hím, aki a Klepetan nevet kapta.

2019-ig  tartott Malena és Klepetan szerelmi története. Klepetan, a hím minden ősszel elrepült telelőhelyére és a következő év tavaszán, rendszerint március második felében visszatért Malenához. Így történt ez tavaly is, ám a hím megérkezése után nem sokkal elhagyta a fészket és többé nem tért vissza. A madárbarátok feltételezése legyengülten érkezett, beteg lehetett, és – mivel nem tért vissza a fészekbe – a feltételezések szerint elpusztult.

A gólyapár 17 év alatt 66 utódot nevelt fel.

Udvarló azóta is akadt, de úgy tűnt, Malena nem kér belőlük. A Sokszínű vidék horvát sajtóhírekre hivatkozva nemrégiben írta meg, hogy “elhajtja az új jelentkezőket” a brodi gólya, ám nem sokkal cikkünk megjelenése után örömhírt tettek közzé a Malena életét követő Facebook csoportban.

A tojó befogadott egy új párt és azóta – április 22-i állapot szerint – már két tojás is található fészkükben. Stjepan Vokic az újonnan érkezett madárnak a Klepo nevet adta.

A gólyabarátok most azért szurkolnak, hogy a tavaly Klepetan elpusztulása miatt elmaradt költés után újra legyenek fiókák a híres gólya fészkében.

Kiemelt kép: Facebook/Malena i Klepetan/Stjepan Vokic

Tudatosan tesznek egy kitérőt a telelésre vonuló gólyák
A fehér gólyák ugyanis jellemzően kicsit más útvonalon repülnek ősszel, mint tavasszal. Kitaláljátok miért?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik