Mozaik

Elhunyt a magyar falusi turizmus atyja

Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke 83 éves volt.

Nagy öröm lehet egy szakember számára, ha az általa fontosnak gondolt, támogatott téma mellé képes megszervezni a közreműködők közösségét, majd ezt a közösséget választott vezetőként segíteni az eredményes működésben, kikerülve, megoldva a mindennapi működés számos akadályát, nehézségét.

Ilyen öröm és elégedettség lehetett Csizmadia Lászlóban, a FATOSZ örökös tiszteletbeli elnökében, aki a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola főigazgatójaként a 90-es évek elején keresett támogatókat a falusi turizmus fejlesztéséhez, a vidék turisztikai felemeléséhez.

Csizmadia László (1937-2020)

Csizmadia László 1937. augusztus 11-én született. Jogi végzettsége után megszerezte a szakács, felszolgáló, portás szakmai képesítéseket is. A HungarHotels egri önelszámoló igazgatói székét váltotta fel 1968-ban a főiskola elődintézményének docensi székéért. Kezdetben a Vendéglátás Szervezése Tanszéken ta anszék hallgatóit képezte, majd főiskolai tanárként átvette 1995-ben az Idegenforgalmi Tanszék, valamint a Vendéglátó és Idegenforgalmi Intézet vezetését. Nagy szerepet vállalt a főiskola eurokonform idegenforgalmi tanterveinek kidolgozásában és magyar, német, angol nyelven való bevezetésében, valamint a főiskola nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében is. Csizmadia László, nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának főigazgatója volt, a FATOSZ elnöki tisztségét 2002-től 2015-ig látta el.

Elragadó személyiségével és szakmai felkészültségével kiváló munkatársakat talált tervéhez, például Kenéz Győzőnét, Enikőt, akivel együtt készítették el a falusi turizmus első hazai szak- és tankönyvét még 1992-ben.

Csizmadia László ott bábáskodott a Falusi Turizmus Országos Szövetségének 1994-es alapításánál, majd alelnökként és 2002-től 2015-ig elnökként vezette csapatát a vidéki turizmus szervezésének és működtetésének igencsak rögös útján.

Minőséget kínálnak a napraforgós falusi szállások
Jelenleg 1350 napraforgó-védjegyes vendégházat tartanak nyilván az országban.

Neve már régóta összeforrott a falusi turizmussal. Szakmai tevékenységével, aktivitásával elismertette itthon és külföldön egyaránt azt, amit magyar falusi vendégfogadásként emlegetnek. Elkötelezettsége a vidék fejlesztése és azon belül a vidék turizmusának erősítése iránt az altruista attitűd példáját jelentette mindenkinek.

Kiváló szakember volt, aki a hazai turizmus és ezen belül a falusi vendégfogadás nehéz időszakaiban is látta a reményt. Innovatív elme, aki új ötletekkel és megoldásokkal mozdította előre a minőségi falusi vendégfogadás hazai megerősödését.

Kedves ember volt, aki személyes példájával, jó magyar emberként örömet tudott plántálni másokba is. Nagy gasztronómusként, a magyar borkultúra elhivatott képviselőjeként, a magyar dalkultúra kiváló hangú megjelenítőjeként, olyan kapukat nyitott meg a falusi turizmus számára, amelyek nagyban segítették a turisztikai szakterület elismertetését és fejlesztését.

Csizmadia László az Európai Falusi Turizmus Szövetség (EUROGITES) alelnökeként sokat tett a hazai falusi turizmus nemzetközi kapcsolatrendszerének kialakításáért. Számára még ennél is fontosabb volt a határon túli magyar szervezetekkel, a magyar kultúrát és turizmust támogató közösségekkel való együttműködés erősítése.

Régiós zászlóshajók: a garantáltan legjobb falusi vendégfogadók
Ezeken a helyeken valóban jó lenni, mert a család tagjainak számít a megfáradt vándor.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik