Mozaik

Magyar lehet a világ legviccesebb természetfotója: Ambrus Tímea felvételét beválogatták a döntőbe

Kihirdette döntőseit a világ egyik, ha nem a legszórakoztatóbb fotópályázata, a Comedy Wildlife Photo Awards, ami egyben azt is jelenti, hogy elindult a közönségszavazás a legjobb felvételre, áll a szervezők közleményében.

Az idei 40-es listán kacsintó rókától repülő mókuson és integető pingvinen át a kukucskáló medvéig van szinte minden.

Magyar nézőpontból külön öröm, hogy Ambrus Tímea a „Repülés helyett ugrok” című fotója is bekerült a legjobbak közé a több ezer beérkezett pályázat közül. Ezen a felvételen egy kuvik látható, amint két facsonk között száll – némileg morcosan.

A Comedy Wildlife Photography Awards pályázatot 2015-ben hívta életre Paul Joynson-Hicks és Tom Sullam annak érdekében, hogy rávilágítsanak a vadvilág legvidámabb oldalára, és ezzel is hozzájáruljanak a természetvédelmi törekvésekhez.

Kapcsolódó
Magyar az év legviccesebb természetfotója verseny közönségdíjasa
Kránitz Roland gyűjtötte a legtöbb szavazatot.

Közleményükben úgy fogalmaztak, a világban történő események mellett vidámságra és nevetésre van szüksége az embereknek, amit az idei döntősök maximálisan biztosítanak a számunkra.

A nagyérdemű november 27-ig szavazhat idén ezen a linken az általa legjobbnak ítélt fotóra, így Ambrus Tímea képére is. A közönségdíjas 500 font pénznyereményben részesül majd. Emellett a zsűri is kiválasztja szakmai szemmel a nyerteseket, akik további értékes díjakat vihetnek majd haza.

Az eredményhirdetés a december 8-i hétre várható.

A döntős fotókat alábbi galériánkban tudod megtekinteni.

Galéria
Kapcsolódó
Ez a világ legviccesebb természetfotója 2021-ben
Kránitz Rolandot ebben a kiírásban is kiemelte a zsűri.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik