Mozaik

Megtévesztőek a világbajnok élethű cukorvirág csokrai

Józan Barbara
Józan Barbara
Ahogy ránézünk a Józan Barbara virágcsokrairól készült képekre, szinte a monitoron keresztül is érezzük az illatukat. Viszont közvetlen közelről nagyot csalódnánk bennük, de csakis az illatukat tekintve – ugyanis egytől-egyig cukorból készültek.

Cukorvirág? Bizonyára mindenkinek megvannak a 30-40 évvel ezelőtti esküvői tortákat díszítő vörös marcipánrózsák… Na, ezeket felejtsük is el gyorsan! A marcipán jól formázható, de közel sem lehet olyan finoman alakítani, mint a cukormasszát. Ebből az anyagból leheletvékony szirmok, apró bibék és egyéb részletek készülhetnek jó néhány eszköz és speciális, ehető ragasztó, ehető festékek segítségével. Tehát, a virágok ehető anyagokból vannak, ám nem érdemes megkóstolni, mert nagyjából a tömény cukor ízét érezhetnénk. És persze, kár is lenne beleharapni, ahelyett, hogy sokáig például az otthonunkat díszítené.

Barbara a világbajnoki aranyérmet is érő hobbijáról mesélt.

Hogyan kezdődött nálad a cukorvirágkészítés?

10 éve készítettem anyukámnak egy tortát, amit cukorrózsákkal szerettem volna díszíteni. A Youtube-on keresgéltem videókat róla, de magamtól borzalmas kis rózsákat készítettem.

Eltelt 6 év, amikor szembejött velem egy egynapos cukorvirág tanfolyam hirdetése, amit megmutattam a férjemnek és ő hangos kacagásban tört ki, hogy megeszi a kalapját, ha ilyen virágokkal terek haza. Azt tudni kell, hogy nincs kézügyességem. De ott valóban megtanultam virágot készíteni.

Onnantól nem volt megállás es gyártottam a virágokat, már nem tortákra , hanem otthoni dekornak es ajándéknak.

Józan Barbara

Több díjat is elnyertél a munkáiddal, melyek ezek?

2019-ben volt az első versenyem, ahol ezüstérmet nyertem, utána volt még két verseny, amiket a covid miatt online rendeztek meg, ott is ezüstérmet szereztem. Ezek pontozásos versenyek voltak, nekem mindhármon 89 pontom lett és 90 ponttól kaptak aranyérmet . Ez nagyban motivált abban hogy idén tavasszal a Pataki János emlékversenyen megnyerjem az első aranyérmemet, illetve a legmagasabb pontszámot elérő versenyző különdíját is megkaptam.

Két éve álmodtam meg, hogy ki szeretnék jutni a kulináris világbajnokságra.

A világbajnokságra készített csokromat már júliusban elkezdtem, úgyhogy 4 hónap alatt lettem kész vele. Luxemburgban rendezték meg, ezért 1200 kilométert utazott a nagyon törékeny csokor, stresszes út volt emiatt nagyon.

Józan Barbara

Melyik a kedvenc alkotásod és miért?

A kedvenc alkotásom a legutolsó csokrom, azért, mert ez a csokor hozta meg nekem a világbajnoki aranyérmet.

Cukrász végzettséged is van. Miket készítesz még a cukorvirágokon kívül?

Két éve végeztem el a cukrász képzést, de főállásban fogászati asszisztenskent dolgozom, és a versenyzés a hobbim. Másik szenvedélyem a bonbon készítés, de ezzel csak a családnak és a barátoknak szerzek örömöt.

Mik a jövőbeni terveid?

Hosszútávú terveim a 2024-ben Stuttgartban megrendezett olimpiára is kijutni, illetve a virágkészítés oktatása.

Kapcsolódó
Ételekre hasonlító „kajatortákat” készít a közgazdászból lett cukrász
Málnás csirkepörkölt? Csokis-meggyes gulyásleves? Megdöbbentően hangzik? Pedig van, aki megfőzi. Vagyis megsüti...
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik