Mozaik

Világritkaság: észak-kínai leopárd született a debreceni állatkertben

A természetben már csak 350 egyed él a fajból.

A világon az egyik legfenyegetettebb, állatkertekben is igen ritkán tartott leopárdalfajhoz tartozó észak-kínai leopárdkölyök született a debreceni állatkertben. A kis leopárdot kedden mutatták be a sajtónak, és szerdától már a nagyközönség is láthatja.

A debreceni állatkert leopárdpárja, Coolio és Jilin első utódjáról a sajtónyilvános orvosi vizsgálaton derült ki, hogy nőstény. A tavaly november 21-én világra jött kölyköt a látogatók bevonásával nevezik majd el.

Papp László, Debrecen polgármestere a sajtóeseményen méltatta azt a sok éve tartó kitartó munkát, amellyel a helyi állatkert sikeresen vesz részt több fajmentő programban. Felidézte, hogy tavaly egy kis vörös pandával is gyarapodott az állomány.

Az észak-kínai leopárdkölyök kapcsán megjegyezte: a debreceni állatkertben folyó komoly szakmai munka is hozzájárulhat ahhoz, hogy egyszer természetes környezetükbe is visszatelepíthetők legyenek az állatkertekben született észak-kínai leopárdok.

Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója hozzátette: észak-kínai leopárdból becslések szerint mintegy 350 egyed él a természetben, a világ állatkertjei – nagyrészt európai intézmények – pedig a debreceni kölyökkel együtt immár 55 egyedet számláló állomány gondozásával és gyarapításával vesznek részt a megmentésükben.

A szakember szerint 80-100 észak-kínai leopárd egyed kell ahhoz, hogy megkezdődhessen a visszatelepítési program.

Nagy Gergely Sándor utalt arra, hogy a debreceni állatkertben már két évtizede folyik a fajmentő program. Előző tenyészpárjuk, Szépfiú és Tschunja – amelyek Magyarországon elsőként szaporodtak sikeresen – négy kölyökkel is gyarapították a fokozottan fenyegetett alfaj európai állatkerti állományát.

Érdekességként hozzátette, hogy a dániai Ree Park Safariból érkezett Coolio apja az első cívisvárosi születésű észak-kínai leopárd, így most az ő unokájával is folytatódik a kiváló genetikájú debreceni vérvonal. (MTI)

A kis leopárdról a fotógaléria megnyitható a képre kattintva

Galéria
MTI/Czeglédi Zsolt
Kapcsolódó
Vadkamera rögzítette a világ legritkább nagymacskáját
Jól másznak fára, bundájuk foltmintázata pedig annyira egyéni, mint az ember ujjlenyomata.
Olvasói sztorik