Otthon készült

Ha isteni sütit szeretnél, fogj egy bögrét

Rupáner-Gallé Margó receptjei tarolnak a neten: egyszerűek és nagyszerűek.

Igazi kétbalkezes vagyok, ha arról van szó, hogy sütni kell. Ezzel nem is volt gond mindaddig, míg nem voltak gyerekeim. De amikor velük bővült a család, bizony ha nem is minden hétvégén, de egy hónapban többször elő kellett rukkolnom valamiféle sütivel. Ez kezdetben, bevallom, bolti dobozos muffin volt. Aztán később, egy szerencsés véletlen folytán belefutottam egy receptbe, ahol a tehetségtelen énemnek is teljesen érthetően le volt írva minden – lépésről, lépésre. Az adagok kiméréséhez pedig nem kellett semmi mást elővennem csak egy bögrét.

A süti istenien sikerült, és én azóta hűséges követője vagyok a Rupáner-konyhának és Rupáner-Gallé Margónak, aki amellett, hogy sikeres gasztroblogger, tanár is, és több könyv – nem csak szakácskönyv – írója.

Hogyan lesz valakiből író, majd gasztroblogger? Hogy fér meg egymás mellett a kettő?

Fotó: Rupáner-konyha

Gyes alatt kezdtem kisregényeket írni. Gyermekkorom óta imádok olvasni, és az írás is mindig az életem része volt. Leginkább verseket, dalszövegeket írtam, melyeket az öcsém zenésített meg. A Lányok a kastélyból című regény egy áramszünetnek a következménye. Éppen a neten búvárkodtam, amikor teljes sötétség borult rám. Az egyetlen használható dolog a laptop maradt a házban, természetesen internet nélkül. Ekkor kezdtem el írni Arlene történetét, aki szinte észrevétlenül a napjaim részévé vált. Furcsa módon a kisregény indított el aztán a blogolás útján

– mesélt a kezdetekről Margó, akinek az elmúlt években 6 regénye született, s aki azt is elárulta, az olvasáson és az íráson túl a házi sütemények a másik, ami mindig szerves részét képezte az életének.

Fotó: Rupáner-konyha

A családban mindenki igazán háziasan tudott süteményt sütni, az élen természetesen anyukámmal. Ő minden hétvégén sütött nekünk valami finomat, nem igazán volt nálunk divat cukrászdában sütizni. A sütés szeretete az evésen túl, igazából azokra az évekre tehető, amikor megszületett Laurám, majd Lizám, és a velük otthon eltöltött évek alatt apró sikerélményeknek köszönhetően egyre jobban felbátorodtam, kezdtem rákapni az ízére, és belesodródni a sütemények és kelt tészták világába

– mondta Margó.

Fotó: Rupáner-konyha

Reklám céllal készültek az első receptek, végül hobbi, karrier és szerelem lett belőle.

2012-ben reklám célból recepteket készítettem a kiadómnak. Mivel a kisregényeimben helyett kapott a gasztronómia, így a könyvek promóciójával együtt receptek is megjelentek, melyek egy része a családi receptes füzetből, másik részük a bajor-magyar konyha általam ötvözött fogásaiból állt. Mikor egyre több recept és fotó összegyűlt, akkor jött az ötlet, hogy ezeket jó lenne egy helyen gyűjteni, amire leginkább egy blog tűnt alkalmasnak

– mesélte Margó, aki aztán elkezdte a recepteket a megszületett blogba feltölteni.

Később úgy döntött, ha már egyszer létrejött a blog, megörökíti a kislányainak az egyszerűbb recepteket, és leírja azt is, melyiknek mi a titka.

Fotó: Rupáner-konyha

Ezek az egyszerű receptek, mint például a tejberizs vagy a tejbegríz, váratlan nagy nézettséget hoztak magukkal, ami inspirálta és egyszerűen magával sodorta Margót. Egyszercsak azt vette észre, szép lassan az élete és a mindennapjai része lett a blog: az írás, a főzés, a sütés, és velük együtt a fotózás is.

Meglepetés volt az is, hogy a blog hirtelen kinőtte magát, s nagy tábor gyűlt köré. Ezután pedig már szinte természetes folyamatként alakult, hogy a népszerű receptek könyvbe is bekerültek.

2014-ben megszülettek a bögrés sütemények

Fotó: Rupáner-konyha

2014-ben készítettem az első bögrést, egy balul elsült szülinapi tortakészítés utáni napon. A piskóta mérésének kellős közepén lemerült a konyhamérlegemben az elem, és persze a torta teljes kudarc lett. Aznap még azt is fontolgattam, hogy többet a sütő közelébe se megyek

– folytatta Margó. Másnap a lányok palacsintát kértek, elem persze addigra nem került a mérlegbe.

Fotó: Rupáner-konyha

Bekapcsoltam a számítógépet, ahol megláttam az egyik közösségi oldalon egy halom duci palacsintát, zöld tányérra tornyozva. Gondoltam lefirkantom a receptet, aztán irány a bolt elemért, ugyanis nekem még a palacsinta esetében sem mentek soha szemre ezek a dolgok. Ha valaki úgy mesélt akkoriban el egy receptet, hogy amennyi lisztet felvesz, érzéssel, és egy gondolatnyi cukor, akkor azzal nem igazán tudtam mit kezdeni. De a lényeg, hogy elkezdtem felírni a hozzávalókat, amik érdekes módon bögrével voltak mérve. Teljesen feldobódtam, még a közértbe se kellett elmennem, mindössze egyetlenegy árva bögrére volt szükségem. És miközben készítettem a palacsintát, a hozzávalókat pedig csak úgy hajigáltam a bögrével, akkor kezdtem megérteni az angolokat és az amerikaiakat, akik mindent így mérnek. Éreztem, hogy én ezt így szeretném mostantól. Így lett a Rupáner-konyha bögrés blog, én pedig elégedett a konyhában

– mondta Margó, aki elárulta a sikeres receptek titkát is.

Fotó: Rupáner-konyha

A legsikeresebb receptek mindig azok, amik egyszerűek és tartalmaznak egy kis plusz praktikát, trükköt. A legkedveltebbek mindig azok, amiket alapvetően könnyű elrontani, a recept ennek ellenére stabil lábakon áll, és megadja a kérdésekre a választ és a megoldást.
Ilyen például a mézeskalács, ami nálam az abszolút sikerrecept, több milliós megtekintéssel. Egyszerűen készül, pihentetés nélkül, a mézet nem kell melegíteni, és vajpuha még hetek múltán is, mindezek mellé pedig nagyon finom. Sikeresek és kedveltek azok a receptek is, amelyekben formabontó kinézete van a sütinek, például a fahéjas fátyol esetében talán ez lehetett a siker kulcsa. De alapvetően én mégis a bizalmat emelném ki. Egy blog esetében nagy bizalomra van szüksége az írójának, ahhoz, hogy olvassák. A recepteknél is ilyen egyszerű, hitelesnek kell lenni és nem szabad csalódást okozni

– árulta el Margó, aki nagyon örül, mert a visszajelzései nagyon pozitívak.

Facebook oldalán a közösség vidám és segítő szándékú kis csapat, ami nagyon jó érzéssel tölti el és fel is tölti őt. Az olvasók jó hangulatú beszélgetésekkel, aranyat érő tanácsokkal és egy jó csipet humorral dobják fel egymás és Margó napjait is, aki amellett, hogy süt-főz, vezeti a blogot és neveli a gyermekeit, tart néhány német órát, hogy a szakmájában is maradjon, sőt folyamatosan képzi magát. Tanul, hogy fejlődni tudjon. Ha alkalom adódik, jótékonykodik is, és természetesen ír – jelenleg a negyedik szakácskönyvét.

Fotó: Rupáner-konyha

S hogy mik a tervei a jövőre nézve? Margó mindössze egyetlen dolgot emelt ki: nagyon hosszú ideig csinálhassa, amit szeret.

Ha tehát valakinek kedve támadna egyszerűen, könnyedén isteni mézeskalácsot sütni, vagy bármi más süteményt, ne feledjen ellátogatni Margó, és a Rupáner-konyha oldalára.

Jó sütés-főzést kívánunk!

Fotó: Rupáner-konyha

Kiemelt kép: Rupáner-Gallé Margó/ Rupáner-konyha

Fél tank benzinnel, 20 euróval indult világgá, és meg sem állt a hírnévig
Alulról küzdötte fel magát, a ranglétra legaljáról kezdte. Hiszi, hogy igazi sikereket az érhet el, aki kitartóan, keményen és alázattal képes tanulni és dolgozni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik