Otthon készült

Tüneményes arcukkal hódítanak a Zella babák

Készülnek sapkával, anélkül, hosszú egyenes, rövid vagy göndör hajjal, jelmezben, hétköznapi öltözetben, mókás és komoly változatban is.

Minden kislány szereti a babákat, sőt van, aki ki se nő a babázásból a korral sem, csak új, hozzá illő babát talál.

Zombori Gizella “Zella” fantázianévre keresztelt rongybabáit mindenki megszereti, hisz elég ránéznünk a bájos arcocskára, rögtön belopja magát a szívünkbe egyediségével, keresetlenségével, huncut szépségével.

Fotó: Zombori Gizella

Mivel kézzel készülnek, így nincs is köztük két egyforma, nem futószalagon gyártott egyentermék egyik sem. Pont ez a titkuk, ami miatt sem kicsi, sem nagylányok nem tudnak ellenállni a bájuknak. Egyediségük ellenére bárhol is jelennek meg, felismerhetőek a közös jellemzőik után.

Fotó: Zombori Gizella

Zombori Gizella 26 éve él Hajdúszoboszlón családjával, és immár negyedik éve készíti a Zella babákat. A kreatív tevékenységek mindig is fontos szerepet játszottak a mindennapjaiban, már kislányként is szeretett saját magának elkészíteni különféle apróságokat. A kézügyessége pedig meg is volt hozzá, talán varrónő édesanyjától örökölte, bár varrni sosem szeretett: túl egyhangúnak találta a szabásminták utáni alkotást. Igazi kreatív kézműves tevékenységre vágyott. Így talált rá a babakészítés hobbijára, ami mára fő elfoglaltsággá nőtte ki magát.

Már gyerekkoromban magam készítettem a tolltartóimat, aztán pedig a táskáimat varrtam meg a saját elképzelésem, ízlésem szerint. Az évszaknak, ünnepnek megfelelő díszeket is mindig csináltam, csinálok, ahogy babákat sem négy éve varrtam először. De a sors keze, hogy megszűnt a munkahely, ahol eladóként dolgoztam, így megkaptam a végső lökést, és belevágtam a Zella babák készítésébe, immár saját vállalkozásban. Igazság szerint soha nem nőttem ki a gyerekkorból, a babakészítésben pedig igazán ki tudok teljesedni

– meséli nevetve Gizus.

Galéria
Fotó: Zombori Gizella

Honnan jött a Zella név?

Az internetre felraktam a legelső komolyabb babámról a fotót, először még név nélkül. Ez az első vörös hajú lett aztán a reklámarcom is, a Zella Kreatívé. Egy hölgy, Vecserka Enikő tanárnő rám írt, mert nagyon tetszettek neki a babák, és ő javasolta, hogy nevezzem el Zellának, hiszen Gizella vagyok, így nemcsak jól csengene, de hozzám is kötődik a névadás.

Ő a névadó baba, a legelső Zella

Fotó: Zombori Gizella

Hogyan néz ki a munkafolyamat?

Kiszabom, aztán kitömöm a babákat, ez az egyszerűbb rész. Ezek kitömött rongybabák, így nagyon odafigyelek a fej készítésénél erre, hisz akkor lesz szép gömbölyű, ha feszesre van tömve. Aztán textilfestékkel ráfestem a jellegzetes Zella arcot. Nem sablonnal dolgozom, így minden babám arca egyedi a “zellasága” mellett. Készül sapkával, anélkül, hosszú egyenes, rövid göndör hajjal, jelmezben, hétköznapi öltözetben, mókás és komoly változatban, amilyenhez épp kedvem van, vagy amilyet kérnek tőlem.

Galéria
Fotó: Zombori Gizella

A kreatív alkotófolyamatban sokszor a gombhoz varrom a kabátot, ahogy az egyszeri asszony tette, mert ilyenkor találom ki a baba karakterét, a haját, a kiegészítőket, mint amilyen a masni, a szemüveg, a fodor, az alsószoknya vagy épp a szemüveg. Ez persze a baba testét adó anyag milyenségétől is függ, hogy az romantikus rózsaszín. vagy épp valamilyen vagányabb stílust kíván-e meg. Ehhez alakítom a haját is, aztán jöhet egy szemüveg, ha úgy gondolom, vagy egy cuki kalap, sapka. Nemrégiben például találtam egy nagyon jópofa mustársárga sapkát, és ahhoz készítettem egy babát a hozzá illő stílusban.

Galéria
Fotó: Zombori Gizella

Mennyi ideig tart egy baba elkészítése?

Öt-hat óra. Ha egyszer belekezdek, nem szeretem félbehagyni, sokszor éjfélkor dolgozom, csendben, olyankor szeretek a legjobban, egyedül. De ha ilyenkor megakadok, és nem tudom kiötölni a baba végső formáját, inkább elteszem az egészet másnapra. Akkor aztán hatkor felkelek, a fejemben már kész a mű, hozzálátok, és elkészítem. Csak akkor vagyok elégedett, ha számomra 110 százalékosan tetszik az elvégzett munkám. A családom szerencsére maximálisan támogat az alkotómunkában, a férjem is szívesen megfőzi a vacsorát, ha épp babát varrok.

Ha szeretnék egy Zella babát, hogyan és hol juthatok hozzá?

Rendelésre készítem őket többnyire, de a készletből bármikor vásárolhat bárki, itt helyben is van egy kis üzlet a Barátság Hotelben, ott árulják a babáimat is. Jelenleg 140 különféle babám van, a kicsitől a nagyig, 30 centiméterestől egészen a 80 centiméteresig készítek, van ülő és álló, de igény szerint lehet rendelni is tőlem.

Fotó: Zombori Gizella

Gizus nem tanulta a babakészítést, autodidakta módon sajátította el annak minden csínját-bínját.

Ha az ember leül, maga jön rá a fortélyokra, a saját kárán tanul meg mindent. Azt vallom, mindig van hová fejlődnöm

– mondja mosolyogva.

Pulikutyusokat is készít fonalból. A legemlékezetesebb ehhez kötődő esemény az volt, amikor egy leukémiás kislányon segített. Meglátta a tévében a vele készült riportot, ahol a kislány elmondta, nagyon szeretne egy kutyust, de nem lehet neki a betegsége miatt. Gizus pedig boldogan készített egyet, és küldte el neki. A kislány öröme leírhatatlan volt. 

Sokszor jótékonysági licitre bocsát egy-egy babát, hogy a bejött összeggel a rászorulókat, többnyire beteg kisgyerekeket segítsen.

A Zella babák olyannyira híresek lettek a városban és azon kívül is, hogy a közeljövőben kiállításuk lesz Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Ház termében, ahol bárki megnézheti majd a bájos arcú rongybabákat.

Kiemelt kép: Zombori Gizella

Hurkatöltő kerékpár és hangszerbicikli: út a környezettudatossághoz
Biró Szabolcs gépészmérnök filozófiája az értékmentésről és értékteremtésről szól.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik