Virágzó vidékünk

Csodás minivárak között sétálhatunk Dinnyésen

A dinnyési Várparkban tekinthető meg Magyarország várai makettként, méghozzá egyedülálló módon.

A park ötlete egy gyermekkori álmon alapszik. Az Egri csillagok elolvasása után Alekszi Zoltán a Dinnyési Várpark megalkotója úgy gondolta, hogy jó lenne egy várat birtokolni, de a megvalósításra három évtizedet várt, és egy nagy várból végül sok kicsi lett. A park anyagát nem csak tervezi, de a kivitelezés nagy részét is saját kezűleg végzi.

A tervező másik célja az elejétől kezdve az volt, hogy a várak úgy épüljenek meg, ahogyan régi fénykorukban lehettek. Ennek a megvalósítása újabb és újabb feladatot adott, ugyanis romos várakról van szó, melyekből mára nem sok maradt fenn. Az ásatási alaprajzokból, légi felvételekből kiindulva, különböző elképzeléseket és leírásokat egybevetve született meg a végső forma, mely természetesen hipotézis.

Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark
Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark

Az egyik legfontosabb terve viszont az volt, hogy elfeledett várak kerüljenek bemutatásra, mert ezeket már valószínűleg soha nem fogják megmenteni, felújítani. A várak mellett megtalálhatóak a mai állapotukat tükröző fényképek, melyek laikusok számára is megfelelő összehasonlítási alapként szolgálhatnak.

Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark
Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark
Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark
Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark

Mint, ahogyan az alapító mondja: 2012 februárjában kezdtem el komolyabban foglalkozni a várpark megvalósításának gondolatával. Hosszú előkészítő munka előzte meg, mely magába foglalta a történelmi anyagok felkutatását, a megfelelő helyszín kiválasztását, a kivitelezés megtervezését.

A célom az volt, hogy középkori magyar várakat mutassak be, egyedülálló módon. Az egyediségük abban rejlik, hogy az épületek eredeti anyagukból készültek, fából és kőből, a legvalósághűbb megjelenés érdekében.

2014 júniusában nyílt meg a hagyományőrző és történelmi szempontból értékes Várpark a Velencei-tó melletti Dinnyésen. Alekszi Zoltán a saját telkén építette fel a várakat saját udvarán, ami a dinnyési Hagyományőrző Központ közelében található. Kőből, fából, téglából, vesszőből, sárból építették meg, ez adja a park egyediségét.

Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark
Fotó: Facebook/ Dinnyés Várpark

Az eddig elkészült 30 várat a történelmi Magyarországot ábrázoló sétányon lehet megtekinteni.

A középkori építmények történeteit, valamint az összes magyar uralkodó, fejedelem és kormányzó neveit és legfontosabb tetteiket három nyelven olvashatják az odalátogató turisták. Emléküket 90 emlékoszlop őrzi a sétány körül.

Galéria

Az elmúlt időszakban a gyermekes családok kedvelt célpontjává vált a Várpark, hiszen mialatt a felnőttek a középkori várak között nézelődnek, addig a kicsik népi játékokkal – például a jelmezes lovagi hétpróba – tölthetik az idejüket. A várakat esti kivilágítás keretében is meg lehet tekinteni.

Iskolai csoportok, osztályok számára is ideális program lehet a kiállítás látogatása.

A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére.

2014 nyarára a megnyitóra 18 vár készült el: Benevár, Bogdán vajda vára, Földvár vára, Gracsanica vára, Hátszeg, Solymos, Kosztajnica vára, Körösszeg, Nagytapolcsány vára, Poroszlói földvár, Sebesvár, Solymos vára, Somoskő, Szarkavár, Szarvaskő vára, Tátika, Hőnigvár, Vitányvár, Zimony.

2016 tavaszára további 12 várral bővült a park

Talmács, Miháld, Sebesrom, László vára, Solymos, Kórógy, Zelna, Réka, Csikling, Kereki, Szigeterdő tornya, Drégely (közkívánatra készült).

További várak épülnek folyamatosan a sétány által határolt területen. Az alapozás, falazás munkafázisaiba betekintést nyerhetnek az odalátogatók.

További információ a Dinnyés Várpark oldalán.

Ha további érdekességre vágysz, keresd fel Mini Magyarországot is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik