Virágzó vidékünk

Élő közvetítés a bekamerázott sasfészekből

Már két webkamerán követhetik a természetbarátok a dél-dunántúli rétisas-pár életét.

Az idei évtől két – a korábbinál jobb minőségű és hangot is közvetítő – webkamerán keresztül követhetik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) területén költő rétisas-pár életét a természetbarátok – írta az MTI.

A fokozottan védett madárfaj egyedeinek fészkéhez tavaly kihelyezett kamerát jobb minőségűre cserélték, valamint egy nagyobb látószögű készüléket is kihelyeztek az állatvédelmi szempontok miatt közelebbről nem meghatározott – és a felvételekről sem beazonosítható – költőhelyhez.

sas3

A kamerák segítségével betekintést nyerhetünk e ritka, méltóságteljes ragadozómadár-család mindennapjaiba, a fészeképítéstől a tojásrakáson és a költésen át a fiókák felneveléséig.

Amit a rétisasról tudni érdemes

A faj magyarországi állománya mintegy 300 párra tehető, ebből a DDNPI működési területét jelentő Baranya, Tolna és Somogy megyékben hozzávetőlegesen 150 pár költ. E ragadozók a legkorábban költő magyarországi madarak közé tartoznak: a párok zöme február második felében már lerakja a tojásait, előtte pedig február első időszakában már – a közvetítés követői számára is észrevehető módon – megsűrűsödnek a madarak fészek körüli látogatásai. Elsősorban a tojó ül a tojásokon, a fiókák negyven nap alatt kelnek ki, és két és fél hónap múlva repülnek ki a fészekből.

A tavalyi közvetítéseken látott rétisas-pár hím egyede tavaly májusban szándékos mérgezés következtében elpusztult. A tojó egy fiatal hímmel állt össze, így a párváltás miatt várhatóan még a szokásosnál is rizikósabb lesz a költés.

sas1

Gyakorlatilag kora reggeltől sötétedésig jön-megy a páros, csak türelem kell a „pillanathoz”. Az élő közvetítést IDE KATTINTVA nézheted meg.

Fotók: filmdzsungel.tv

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik