Virágzó vidékünk

Évtizedek után bukkantak fel nyugati földikutyák Pest megyében

A két befogott állat a Köpönyeg és az Albertina nevet kapta.

A Pest megyéből megközelítőleg fél évszázada kiveszettnek vélt nyugati földikutya populációját fedezték fel a húsvéti ünnepek utáni napokban Albertirsa külterületén – tudatta a Duna-Ipoly Nemzeti Park a hivatalos honlapján. A megtalálás érdeme az Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoportjának (ABKTCs) tagjait illeti.

Mint írják, a település külterületéhez tartozó, volt homokháti élőhelyeken, jelenleg kiskertek, szőlő ültetvények, nyaralók, lucerna táblák és telepített akácosok színesítik a tájat.

Ebben a környezetben észlelték az első állatot, amely táplálkozni jött a felszínre.

A felfedezés után április 27-én, majd május 5-én a helyi természetvédelmi csoport tagjai, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM) munkatársai, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) munkatársai érkeztek a helyszínre. A terepbejárás alatt kiderült, hogy túráscsoportok nagy számban fordulnak elő a Gerje menti gyepeken is, melyek klasszikus élőhelyeknek számítanak.

Fotó: MTI

Május 5-én két állatot is sikerült fogni a lelkes csapatnak.

Az első megfogott egyedet – egy idős hímet – Köpönyegnek nevezték el, a második fogott állat -egy szoptatós nőstény – pedig az Albertina nevet kapta.

Mindkét állatból vér és szövet mintát vettek a kutatók, majd a saját járat rendszerükbe engedték őket szabadon. A mintavételre a genetikai vizsgálat miatt volt szükség, hiszen az alfajhoz való tartozás csakis így dönthető el.

A pontos alfajt és a most felfedezett populáció méretét egyenlőre nem tudtuk meghatározni, de az biztos, hogy egy rendkívül ritka, különösen veszélyeztetett fajjal gazdagodott az Igazgatóság természeti értékeinek leltára. A természetvédelmi feladatok azonban csak most kezdődnek. A részletes felméréseket, az élőhelyek stabilizálása, majd esetleges fejlesztése kell hogy kövesse. A területek jogi védelmének biztosítása a helyi önkormányzat és a hivatásos természetvédelem közös feladata lesz.

A földikutyáról

A délvidéki földikutya a Kárpát-medence bennszülött állatfaja, mely a Duna-Tisza közötti Homokhátságon és a Vajdaságon kívül sehol a világon nem fordul elő – írja az MME.

Mindössze három populációja ismert: Újvidék közelében; Kelebia, Ásotthalom és Szabadka között a szerb-magyar államhatáron; és Baja város határában.

A faj állományának döntő többsége Baján (200 egyed) és a szerb-magyar határon (200 egyed) él.

Mivel az egész világon kevesebb, mint 500 példánya él, ráadásul közvetlen és folyamatosan fennálló veszélyeztető tényezők fenyegetik fennmaradását, Európa egyik legveszélyeztetettebb emlősállata.

A délvidéki földikutya a kevés „igazi hungarikumnak” számító állatfaj egyike, melynek megőrzése Magyarország felelőssége.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik