Virágzó vidékünk

Nyári szépségében tündököl a világörökségi Hollókő

Nyári szépségében tündököl a világörökségi Hollókő

Az Ófalu 67 védett, mesebeli házacskáját 1987 óta az UNESCO is jegyzi.

Valódi és őszinte, olyan igazi. Talán ez jellemezi legjobban a 380 lelket számláló, Magyarországon egyedülálló világörökségi kis falut a Cserhátban, amely több mint száz éves házacskáiról ismert, de csöppet sem hasonlít skanzenre, vagy múzeumra, elevenebb, mint néhány kisváros. Úgy őrzi a hagyományait, tartását, méltóságát, hogy közben nem „olyan, mintha”, hanem „az”.

Budapesttől egy órányi autóútra, a falu határában nagy fekete holló jelzi, jó helyen járunk. Innen már csak a falu gyomrába juthatunk, zsákfalu lévén. A település szívében áll a fatornyos, zsindelytetős katolikus templom, amely a falu emblematikus épülete, története 1889-ig nyúlik vissza.

Körülötte keskeny nadrágszíj-telkeken sorakoznak a jellegzetes, fehérre meszelt, tornácos, deszkamellvédes, kontyolt palóc parasztházak, melyek az 1909-es tűzvész után kapták mai formájukat. Néhányukban kézműves műhelyek, múzeumok, bemutatóházak kaptak helyet.

Kipróbálhatjuk itt a fazekasságot, vagy a szövést, de akad olyan is, amelyikben megszállhatunk, eredeti bútorok között. A vendégházakban a falu történeteit betéve tudó nénikék, vagy családok invitálnak asztalukhoz, belekóstolhatunk a hamisítatlan palóc ízekbe, megtapasztalva, milyen az eredeti palócleves, tócsni vagy görhe.

Az időutazás része a sok néphagyományhoz kapcsolódó rendezvény is, amelyeket nagy örömmel ünnepel meg a falu apraja-nagyja, felöltve a máig őrzött híres palóc népviseletet. Különleges élmény az összeszokott kis közösség életének a részese lenni, még ha csak néhány napra is.

A falut legelők, és a 141 hektáros Hollókői Tájvédelmi Körzet öleli körbe, kocogások, meghitt séták kedvelt helyszíne, de a környéken számos további kirándulási lehetőség is kínálkozik. Izgalmas örökséget rejt a Hollókő-patak völgye: itt a mosótavak és a kenderáztató tavak, illetve a Vár-hegy déli oldalán húzódó völgyben a parasztfürdő maradványai idézik fel az itt élők egykori hétköznapjait.

Ebben a várnak is sokáig fontos szerepe volt, amely a 13. század óta magasodik a falu fölé, és a legenda szerint a település neve is tőle származtatható.

Zúzmarába öltözött és előbújt a felhők alól Hollókő vára
A világörökségi falu felújított erődje a száraz téli zimankóban is megmutatta szépségét.

Az Ófalu 67 védett, mesebeli házacskáját 1987 óta az UNESCO is jegyzi, hazánkból elsőként került fel a világ legértékesebb örökségeit felsoroló listára, ráadásul az első falu volt az egész világon, amely kiérdemelte ezt a címet.

Hollókőn eltölteni néhány napot nem egyszerű pihenés, hanem életforma. Télen a lábunk alatt ropogó hó , tavasszal az éledő természet színei, nyáron a langyos estéken felragyogó csillagos égbolt és a tücsökmuzsika, ősszel a nyirkos estén magasba szálló kályhafüst illata, a csend, a természet hangjai teszik olyan széppé az életet itt.

No meg a helyiek vendégszeretete. Nem is csoda, hogy az itt élők, idősek és fiatalok is ragaszkodnak ehhez a békéhez.

További fotók képgalériánkban tekinthetők meg.

Galéria

Forrás: holloko.hu – Fotók: Szinok Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik