Virágzó vidékünk

Önkormányzat védi a fekete gólyák fészkét Csepregen

Minden elismerés az önkormányzatnak.

A fekete gólya – a fehér gólyával ellentétben – rejtett életmódú, a háborítatlan, embertől távoli helyek lakója. Ennek ellenére e fokozottan védett madarak – melyek eszmei értéke 500 ezer forint – életét nagy figyelem övezi hazánkban.

A szakemberek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel hazánkban,. Közülük Zoltán, az egyetlen jeladóval ellátott fekete gólya vonulása évek óta nyitott könyv a madárbarátok számára, miként a  szintén a Gemencben költő Tóbiás és Sára bekamerázott fészke is az érdeklődés középpontjában áll.

Kevesen vannak és rejtőzködve élnek a fekete gólyák hazánkban
A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

Abban nincs semmi meglepő, hogy a fekete gólyák fokozott védelmet élveznek, ám az, hogy egy önkormányzat is figyel rájuk, az nem gyakori. A Nyugat.hu szúrta ki, hogy a Vas megyei Csepreg közelében, a Fenyves patakhoz közel is található egy fekete gólya fészek, a helyi önkormányzat jegyzője ezért ki is adott egy rendeletet a fészek szigorú védelmére.

Az önkormányzat honlapján olvasható rendelkezés szerint:

  • A fészektől számított 100 m sugarú körben semmilyen erdészeti beavatkozás nem végezhető 2019. december 31-ig!
  • A többi, nevesített erdőrészlet és földrészletek érintett területén (a fészektől számított 400 m sugarú körben) semmilyen erdőgazdálkodási jellegű tevékenység nem végezhető – ide értve a fakitermelést, ágfagyűjtést, faanyag kiszállítást, ültetést, ápolást is – 2019. március 1. és augusztus 15. között!
  • A fakivágást, cserjeirtást egyéb karbantartási és fenntartási munkálatokat kizárólag 2019. augusztus 31. után, a fészkelési és fiókanevelési időn kívül lehet végezni.

A telelésükből hamarosan hazatérő madarak nyugalma így biztosított lesz, ezért pedig minden elismerésünk az önkormányzaté.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Gemenc Zrt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik