Néhány éve Gitta és férje gondolt egy merészet, és egy igazán különleges ingatlant vásárolt, megvették a Szatymaz határában álló Enyingi-féle szélmalmot. Az évszázados ipartörténeti emlékhez hasonló korú, nádtetős melléképületek is tartoznak, köztük a szélmolnár egykori lakhelyével, a molnárházzal, körbe-körbe fakerítéssel, egy jókora malomkővel, és piros muskátlival az ablakban.
Néhány éve már szerettem volna egy tanyát, hiszen alföldi lány vagyok, és régóta kint éltünk Angliában a férjemmel. Eleinte csak kikapcsolódás céljából keresgéltem, hogy ha hazamegyünk Magyarországra, akkor el tudjunk vonulni a vidéki nyugalomba, pihenni. Hosszas rágódás után sikerült férjem rábeszélnem, és rábólintott az ötletemre, hogy vegyünk egy tanyát
– mesél a kezdetekről Kispál Margit a Sokszínű Vidéknek.
A kereséskor fontos szempont volt a forró alföldi nyarak miatt az úszómedence, illetve hogy az ingatlan a későbbiekben alkalmas lehessen vendéglátásra. Végül hosszas keresés után Gitta rátalált a különleges, Enyingi-féle szélmalomra, amit akkor már évek óta árult a tulajdonosa.
Gitta és János 2015 októberében hazajöttek, és találkoztak egy szimpatikus, idős házaspárral, akikkel hamar megegyeztek a vételárról. Az akkor már negyedik éve lakatlan pihenőtanya elhanyagolt állapotban volt, ráadásul a szatymazi önkormányzattal kellett versenyezni a vásárlásakor, végül azonban a pár sikeresen megvásárolta álmai tanyáját.
Egy percig sem tétlenkedtek, hamar magasabb fokozatba kapcsoltak, növényeket ültettek, gazoltak, kerítést és burkolatokat építettek, természetes szépséget és harmóniát igyekeztek teremteni az új környezetben.
Közel 600 tő levendulát is telepítettünk. Amúgy sem vagyok a sablonos dolgok híve, inkább mindig különlegességre, egyedi megoldásokra törekszem. A férjemmel a közelmúltban úgy döntöttünk, hamarosan egy levendula-pikniket rendezünk majd a tanyán
– mondja Gitta.
Szatymaz határában összesen 10 szélmalom őrölt még a múlt század második felében, de az Enyingi-féle malom kivételével néhány évtized alatt mindet elbontották. Korábbi tulajdonosa az 1848-ban épült ipartörténeti remekmű zsindelytetejét felújíttatta, és emeletén egy szobát is kialakíttatott. A szélmalom 1952-ben őrölt utoljára, majd a gőzmalmok kiszorították a piacról, azóta leginkább üdülőként funkcionált.
A molnárház, a tanya központi épülete a szélmolnár egykori lakhelye volt. A 160 éves, nádtetős épületbe még az előző tulajdonos hozatott pompás, festett fabútorokat, Kiskunhalasról. Az évszázados parasztházat a szépen felújított búbos kemence, a festett tulipános láda, és a hagyományos fabútorok igazán megkapó, vidéki otthonná varázsolták.
Gitta és János nem szereti másra bízni a “piszkos munkát”, amit csak lehet, saját kezükkel alkotnak újjá. A fiatalasszony szavaival “egészen vintage-hangulatú emberek”, szeretik a régi, hagyományos berendezési tárgyakat, eszközöket, meglátásuk, hogy a sok apró részletből áll össze az igazán stílusos, és élhető környezet.
A malom és a molnárház átalakításakor egyféle levendulás stílust próbálunk kialakítani, ezt szolgálja a háztól karnyújtásnyira, éppen a levendula ültetvény mellett egy hangulatos dézsafürdő, mely a napokban került végleges helyére. A szobákban
-tette hozzá Gitta.
A nappali átalakítását száz százalékban Gitta férje, Rabcsák János végezte el, melynek hangsúlyos eleme egy különleges kukoricafal, egy izgalmas hatású megoldás, csirkeháló közé szórtak be kukoricacsöveket, részben ezzel utalva az épület eredeti funkciójára.
Mi egészen vintage-hangulatú emberek vagyunk, sok ötlettel, és merész álmokkal, amiket igyekszünk valóra váltani. Szeretjük a szépet és a vidéki nyugalmat, no és a gyerekek is nagyon jól érzik magukat a természetben
– mesél Gitta a küldetésükről.
A főépületben 2 halószoba van, 1-1 franciaággyal, a nappaliban kanapé lett elhelyezve, de tervezik, hogy kihúzhatóra cserélik majd, ennek a nappalinak a dísze a különleges kukoricafal. A másfél évszázados szélmalom terveik szerint egy-egy család számára szolgál majd szállásul, hiszen mindhárom lakószintje átjárható.
Gyermekeik, a négy éves Lillian, és a hét éves Emily számára valóban paradicsomi a környezet, hiszen többek között egy játszótér is helyet kapott az épületek között az udvaron.
Gitta és János megvalósult álma, a Szatymaz határában új életre kelt Enyingi-féle szélmalom Malom Tanya néven fogadja a nyugalomra vágyó vendégeket az őszibarack hazájában. Hamarosan megrendezésre kerülő Levendulás piknikjükre pedig minden érdeklődőt tartalmas programokkal, és sok szeretettel várnak.
Kiemelt kép: Kispál Margit