Virágzó vidékünk

Dögevő madarak bukkantak fel az alföldi pusztaságban

A keselyűkhöz hasonlóan a kányák is jó hatással vannak a természet egészségére.

Szenzációként tette közzé a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja, hogy vörös kányák tanyáznak a Csanádi pusztákon. Az utóbbi hónapokban többször megfigyelték őket a nemzeti park részterületén. Kelet-Magyarországon rendkívül ritkán látható e madár, de egyszerre több példány is felbukkant. Volt, hogy négy vörös kánya éjszakázott együtt.

A vörös kánya olyannyira ritka vendég errefelé, hogy minden felbukkanása élményszámba megy. Magyarországon az utóbbi években nőtt ugyan a költőállománya, de még így sem éri el a 20 párt. A Dunától keletre nem költ, a nyugati országrészben általában a halastavak és más vízfelületek mellett bukkan fel

– írja a nemzeti park közleménye.

Ritkán látni ilyen ragadozót a Körösök mentén
Néhány évvel ezelőtt fészkelt itt néhány pár, tavaly azonban már egy sem.

Karcsú, hosszú szárnyú madár, melynek szárnyfesztávolsága a testsúlyához képest meglehetősen nagy. Éppen ezért sok időt tud repüléssel tölteni, jól meglovagolja a felszálló légáramlatokat, kevés energiát éget el feleslegesen. Spórolnia is kell az energiával, mivel rendszerint elhullott állatok tetemét fogyasztja, s azt nem mindig könnyű találni.

Rá van szorulva mások maradékára is, sokszor megeszi a sasok zsákmányából otthagyott falatokat.

A hörcsög- és a pocokállomány erősödőben van a nemzeti park igazgatósága szerint, így a kányáknak is több jut a szántáskor kiforgatott, sérült, vagy elpusztult rágcsálókból. Az utak mentén is könnyebb észrevenniük az elütött állat, azokból is tudnak lakmározni. A keselyűkhöz hasonlóan a kányák is jó hatással vannak a természet egészségére. Az állati tetemek elfogyasztásával ugyanis megelőzik a fertőzések terjedését.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Isiwal

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik