Virágzó vidékünk

Nem várt ritkaság tűnt fel Tatánál

Ugyan arról adtunk hírt egy héttel ezelőtt, hogy véget ért a 2019/20-as vadludas szezon, azonban akkor még nem sejthettük, hogy korai ezt a megállapítást közzétenni

– olvasható a Tatai Vadlúd Sokadalom keddi Facebook-posztjában.

Mint írják, február 25-én madártani felmérés közben egy országos szinten is ritka rövidcsőrű ludat találtak. A nem várt ritkaság a Tata melletti táplálkozó területen egy 800 példányos vadlúd csapatból került elő.

Hozzáteszik, ez a faj a Nyugat-Európa tengerparti területein telel és a Kárpát-medencébe csak nagyon ritkán vetődik el. Néhány évente bukkan fel szerencsés esetben is.

Komárom-Esztergom megyéből eddig 3-4 megkerülése van, legutóbb pedig a tavalyi szezonban láttak egy példányt.

A madár, ami kígyónak álcázza magát
Itthon is lehet találkozni vele, már ha sikerül megpillantani.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik