Virágzó vidékünk

Ez az ország legmagasabban fekvő víztározója

horváth zsolt
horváth zsolt
Mivel a víztározó több mátrai település vízellátását is kiszolgálja, így biztonsági okokból nem látogatható.

Az 1977-ben épült Csórréti-víztározó Magyarország legmagasabban fekvő, ivóvízellátást szolgáló víztározója és egyben víztisztítóműve, olvasható a Wikipédián.

Kapcsolódó
Káprázatos madártávlatból a zeteváraljai víztározó
Építése során mintegy 3 millió köbméter földet mozgattak meg.

A tározó 534 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a Mátrában, Mátraháza település külterületén, és Bagolyirtás, Fallóskút, Galyatető, Mátraháza, Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló községek vízellátását szolgálja.

horváth zsolt default

Térfogata: 1,1 millió köbméter, területe 13 hektár, kapacitása 3 ezer köbméter/nap.

A tározót völgyzárógát építésével alakították ki, azt meredek domboldalak veszik körül. Vízgyűjtőjének határai a 750-800 m magasságot is elérik.

Vízgyűjtő területe csupán 8,38 km², s főként észak-északnyugati kiterjedésű, egészen Galyatetőig húzódik.

Öt patak táplálja a tározót, melyekből kettő – Nagybérc-folyás és Kisagyagos-folyás – a gáthoz viszonylag közel ömlik a tározóba. A tározó északi oldalába három nagyobb vízfolyás torkollik: az Aranybánya-folyás, a Nyírjes-folyás, valamint a Nagy Lipót-folyás. Utóbbi két patak egyetlen befolyóval rendelkezik, ugyanis a torkolat felett mintegy 50 méterrel egyesülnek

– írja a portál.

horváth zsolt

Mivel a víztározó több mátrai település vízellátását is kiszolgálja, így biztonsági okokból nem látogatható. A területére való belépés szigorúan tilos, azonban a galyatetői kilátóból ráláthatunk a mesterségesen kialakított tóra, melynek mélysége 10-20 méter között váltakozik.

Horváth Zsolt fotós a minap a Mátrában barangolt, s drónjának segítségével több szemszögből és a galyatetői kilátóból – a cikkünkben is látható – gyönyörű felvételeket készített a Csórréti-víztározóról.

horváth zsolt
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik