Virágzó vidékünk

Mesés panorámájú, bakancslistás kilátók a Mecsekben

Györkő Zsombor
Györkő Zsombor
Több pontról is szenzációs látványban lehet részünk.

Mecsek. Hazánk leglátogatottabb hegysége. Csodák tárháza. A Mecsekbe érkezők számtalan látnivaló közül választhatnak. Vannak itt barlangok, szurdokok, völgyek és tavak, arborétumok, várak és természetesen kilátók.

Ez utóbbiak közül válogattunk össze most néhányat. Csodás kilátóhelyeket szedtünk egy csokorba, amiket érdemes felkeresni, ha mesés panorámában gyönyörködnénk az ásványi kincsekben és látnivalókban gazdag, történelmi múlttal bíró vidéken.

Cigány-hegyi kilátó

Györkő Zsombor

Aki a Kelet-Mecsekben jár, feltétlenül érdemes felkeresnie Kelet- Mecsek egyetlen központi helyzetű kilátóját, az 524 méter magas Cigány-hegyen található kilátót. A nemrégen felújított, 1970-es évek végén épült, remek panorámát adó kilátóhoz rövid kaptatón jutunk fel.

A terméskő alapú, fémszerkezetes torony kilátószintjére csigalépcső vezet fel, felérve pedig megcsodálhatjuk a hegység déli felének jelentős részét. Nyugaton például láthatjuk a Máré várát rejtő Vár-völgyet is.

Galéria
Györkő Zsombor

És ha már a Cigány-hegy környékén járunk, a panorámán túl érdemes túrázni is egyet a környéken, és felkeresni a hegy közelében húzódó Óbányai-völgyet is, mely a Mecsek minden bizonnyal egyik legszebb völgye.

Flóra-pihenő, Mecsek-hintája

Györkő Zsombor

A Mecsek számtalan látnivalója közül az egyik legemlékezetesebb egyértelműen a Pécs felett található Flóra-pihenő, de még inkább az itt található három személyes hinta, a Mecsek-hintája. Nem tudni ki építette, vagy helyezte el itt, az azonban biztos, hogy hihetetlen élmény beleülni, és innen, 404 méter magasságból gyönyörködni a lent elterülő Pécs, valamint a Keleti-Mecsek látványában.

Közvetlenül a hinta mellett található a pihenő.

Galéria
Györkő Zsombor

A régen formája miatt Bányaszékként is emlegetett terület tetején már 1894-ben is állt egy menedékház, amit Zellerin Mátyás épített, de 1909-ben egy vihar lerombolta. Két évvel később Hamerli József helyreállította a romokat: terméskőből szilárd alapot építtetett, a régi forma megőrzésével pedig kilátóvá formálta az épületet, és az édesanyjáról elnevezte Flóra-pihenőnek.

Nagy-Tubesi János kilátó

Györkő Zsombor

A Közép-Mecsek legmagasabb, 611 méter magas Nagy-Tubes csúcsán található a Nagy-Tubesi János kilátó. Az eredeti kilátót 1910-ben avatták fel, majd 1918-ban Rauch Jánosról nevezték el János kilátónak. 1981-ben a rossz állapota miatt lerombolták, de 1995. szeptember 22-én a helyére új kilátó alapkövét tették le. Az új kilátó falába beépítették a régi kilátó kőtábláját.

Galéria
Györkő Zsombor

A kilátó 22 méter magas, körpanorámás, kilátószintje 16 méter magasan van. Körültekintve remek kilátás nyílik Pécsre, a Jakab-hegyre, Orfűre, de tiszta időben ellátni Horvátországig és Badacsonyig is. Mindenképpen megéri ellátogatni ide is.

Kapcsolódó
Balatoni kilátók, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a magyar tengerre
A tó körül meglepően sok kilátó épült az északi és a déli parton egyaránt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik