Virágzó vidékünk

Csodálatos vadvirágok nyomában járnak a dél-alföldi pusztaságban

Kármán Kolos
Kármán Kolos
A sétán a kosborokon kívül a látogatók találkozhatnak a puszta szintén védett értékéve, az árvalányhaj állományaival, mélyebb fekvésű részeken pedig a szintén védett Kisfészkű aszattal. Ezen kívül a nagyon mutatós Mezei zsályából is láthatnak több nagyobb összefüggő, éppen virágzó állományt. De természetesen a virágokon túl a madárvilág is élményeket tartogat.

Tavaly írtunk arról, hogy a botanikusok legnagyobb meglepetésére, eddig ismeretlen és elképzelhetetlen mennyiségű agárkosbor állományt fedeztek fel helyi természetvédők a Szegedtől északnyugatra fekvő nagyközség, Zsombó határában a Nagy Barán.

Kapcsolódó
Csokorba gyűjtött 10 vadvirág – Te melyiket választanád?
A hazánkban fellelhető vadvirágok önmagukban is szépek, együtt pedig a csodaszép kategóriába tartoznak.

Az elmúlt évtizedekben nem volt példa a Dél-Alföldön ilyen páratlan és jelentős egyedszámú kosbor állomány felfedezésére, mint az itt található százezres tőszám. A gyepterület a Pannon szikes sztyeppek és mocsarak Natura 2000 élőhely típusnak felel meg, megtalálható még a területen a védett homoki árvalányhaj, homoki imola, sokvirágú habszegfű és kisfészkű aszat is. A területen becsült virágzó példányok összesített eszmei értéke jóval meghaladja 10 milliárd forintot.

A Kiskunsági Nemzeti Park még a tavalyi év folyamán alapos felmérést végzett a területen, és országos védettséget kért a területre, így megmaradhatott a páratlan botanikai érték, melyen idén a terület védelme érdekében szervezett keretek között van lehetőség megismerni a puszta csodálatos növényvilágát a mintegy egy millió négyzetméteres puszta legszebb területein.

Kármán Kolos

A szervezett túrák célja, hogy minél több ember megismerje és megszeresse a pusztát, ezzel is elősegítve a puszta hosszútávú megőrzését, védelmét

– mondta Kármán Kolos tájépítész és lokálpatrióta természetvédő, akinek kiemelt szerepe volt a páratlan természeti érték felfedezésében és megóvásában.

A séták keretében megtekinthető a puszta egyik legértékesebb kincsének számító minimum 500 000 tövet számláló poloskaszagú kosbor állomány, de a május elejére elvirágzott agárkosbor állomány a 3 kapoccsal nyíló toktermése is különösen jól megfigyelhető.

A sétán a kosborokon kívül a látogatók találkozhatnak a puszta szintén védett értékéve, az árvalányhaj állományaival, mélyebb fekvésű részeken pedig a szintén védett Kisfészkű aszattal. Ezen kívül a nagyon mutatós Mezei zsályából is láthatnak több nagyobb összefüggő, éppen virágzó állományt. De természetesen a virágokon túl a madárvilág is élményeket tartogat.

Galéria
Kármán Kolos

A sétáról további információk a közösségi oldalon meghirdetett eseményénél találhatók. A séták ingyenesek, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Kapcsolódó
Összefogással védik a vadvirágos réteket az Őrségben
Szeptember derekán önkénteseket várnak a pityerszeri mezőkre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik