Modern nomádként vándorol Amerikában egy öttagú család

Szeretnék megtapasztalni, mit jelent jól élni.

Jesse Lenz és felesége fél éve úgy döntött, eladják a házukat és három gyerekükkel nekivágnak Amerikának. Nem is akárhogy, hanem a klasszikus nomád életformát követve – írta a Kívültágasabb blog.

E komoly vállalkozásnak tűnik, hiszen feladni a saját otthon kényelmét egy mégoly pofás lakókocsiért – ehhez nem kis bátorság kell.

Jesse Lenz és felesége három fiukkal vágott neki az Egyesült Államoknak, hogy kalandozásaik közben éljék mindennapjaikat. Eddig Utah, Montana és Maine államokat csavarogták be, majd megérkeztek a Mojave-sivatagba. Itt négy hónapot töltenek, utána pedig Alaszka felé veszik az irányt.

Útjukat és kalandjaikat több fórumon is dokumentálják. Indítottak egy online magazint The Collective Quarterly címen, és az Instagramon is – ahonnan a képek származnak – is követhető útjuk minden rezzenése.

Az új amerikai álmot éljük: annak a reneszánszát, hogy mit is jelent jól élni. A történelem során most először egy nomád lélek úgy vághat neki az útnak, hogy ezzel megélhetését, karrierjét vagy családját kellene kockáztatnia – fogalmazott Jesse Lenz.