Mielőtt átlépnénk az útifüvet: jó, ha tudjuk, mire jó

Az útifüvek régen az utak uralkodói és minden bajok gyógyítói voltak. Miért ne használnánk őseink tudását ez ügyben is?

A svájci Künzle tisztelendő, a tősgyökeres természetgyógyász és a gyógynövények nagy hatóerejének szakembere, ezt írja:

 Nincs még egy növény, amelyik úgy tisztítja a vért, a tüdőt és a gyomrot, ezért használ azoknak, akiknek gyenge a tüdejük, veséjük, vérszegények, sápadtak, kiütéseik, májfoltjaik vannak, köhécselnek, rekedtek, soványak, mint az agár, még akkor is, ha mindennel ellátják őket, mi szem-szájnak ingere. Segít lábra állni a gyengécske kisgyerekeknek, akik a jó táplálkozás ellenére is visszamaradnak a fejlődésben.

A lándzsás útifű (Palntago lanceolata) vagy keskenylevelű útifű – népies nevén kígyófű, gyíkfű – trágyázatlan mezőkön, réteken, utak mentén, parlagon hagyott területeken nő Még az aszfalt rései között is áttör. A kertünkből jól ismerjük, mint gyomnövényt.

A nagy útifű (Plantago major) ritkábban fordul elő a mezőn, inkább elhagyott szántóföldeken, útszéleken, a száraz fűben és szintén gyomnövényként a kertben találkozhatunk vele. Népiesen nagy útilapunak is hívják.

Bár mindkét növény hasonló hatóanyagokat tartalmaz, a népgyógyászat és a gyógyszeripar is a lándzsás útifüvet részesíti előnyben légúti megbetegedésekre, míg a nagy útifüvet sebekre javasolják.

Mindkét útifüvet akkor szedjük, mielőtt a virágok erős szára megjelenik. Érdemes az újonnan hozott, egészséges leveleket gyűjteni. Lehetőleg száraz, napfényes, teliholdas időben gyűjtsük.

Az útifű keserűanyagokat, labenzimet, flavonoidokat, illóolajat, aukubint és káliumsókat tartalmaz. Ezen kívül a levelek baktériumölő hatóanyaggal is rendelkeznek.

Hatása, alkalmazása

Fontos

Az útszéleken található növényeket a szennyeződés miatt ne alkalmazzuk gyógyászati célra! Ha lehet telepítsünk néhány tövet kertünkbe, lehetőleg tiszta környezetbe.